2012.06.12 11:52; Frissítve: 2012.06.12 11:54


Eltűnt egy játékos a Baktalórántháza – Létavértes mérkőzés közben

Eltűnt egy játékos a Baktalórántháza – Létavértes mérkőzés közben
Labdarúgás - Súlyos játékvezetői tévedés miatt szakadt félbe a Létavértes mérkőzése az NB III-ban.

 (1 hozzászólás)

alt hiba beküldése

Szűk negyedóra volt már csak hátra a Baktalórántháza-Létavértes, NB III-as labdarúgó mérkőzésből, amikor a mérkőzés bírája, Nagy Ariel véget vetett a találkozónak. A 40. percben mindkét oldalról egy-egy játékosnak, majd a 65. minutumban két baktai futballistának kellett elhagynia a pályát. Így a vendéglátók 8 főre fogyatkoztak, egészen addig amíg Marics Tibor is elhagyta a játékteret, sérülésre hivatkozva. Ezt követően a játékvezető konzultált asszisztensével, és 2–1-es létai vezetésnél lefújta a mérkőzést a 76. percben. A játékvezető az indoklásban arra hivatkozott, hogy nem volt meg az a minimum létszám a hazai oldalon, amivel még folytatódhatott volna a meccs. Mint ismeretes, a szabályok értelmében 7 fővel még lehet játszani, de itt egészen másról volt szó, ugyanis a játékvezetői jelentés szerint időközben „egy hazai játékos eltűnt”.

Következmények

Az ügyben Csende Sándor, az NB III. Tisza-csoport versenybizottságának elnöke elmondta, hogy a játékvezető által megfogalmazott, illetve a szövetségi ellenőr által megírt jelentések ellentmondásokat tartalmaznak. Az ellenőrök állítása szerint a lefújás pillanatában 7 baktalórántházi labdarúgó volt a játéktéren, ez ugye súlyos bírói műhibának minősül, ami újrajátszást vonna maga után. Tovább bonyolítja az ügyet, hogy a versenyszabályzat alapján nem lehet az utolsó forduló után mérkőzést rendezni. Mivel a hétvégén véget ér a bajnokság, így a szövetség emberei előtt a nem könnyű feladat, olyan döntést hozni, amit mindkét fél elfogad és sem erkölcsi, sem anyagi kárt nem szenvednek az érintettek.

ÉKN

 

Az eltűnt játékos nyomában

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 1

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

HTML version of comments

Fanni, a nap szépe

Fanni 18 éves miskolci diáklány. Igaz volt már fotózáson, mégis ez a medencés környezet számára újdonság volt, de nagyon élvezte a beach hangulatot.
tovább »


Login2