Élve égették el a pusztaszemesi férfit

A gyanúsítottak vezetőszáron
A gyanúsítottak vezetőszáron - © fotó: police.hu
Már fekvő áldozatukra mikrohullámú sütőt dobtak, székkel, bottal, sörösüveggel verték. Több tucatszor sújtottak le a gyilkos kezek, majd a haldoklóra rágyújtották a házát. Hiába akarták eltüntetni a nyomokat, a zsaruk néhány óra alatt elfogták őket.

A nyomozás adatai szerint a 73 éves pusztaszemesi férfit hatezer forintért és néhány bizsuért ölték meg június 30-án délután. A haláláért felelős fiatalok mindenáron pénzt akartak. Pénzt, hogy szórakozhassanak. Kellett. A két fiúnak és a társaságukhoz tartozó lánynak reggel még volt néhány ezer forintja, pizzát és gíroszt ettek, cigarettát vásároltak, majd délben elindultak Pusztaszemesre az idős férfihoz, akit felületesen ismertek. Tudták róla, nem kevés nyugdíjat kap, és bolondnak tartották, akit meg lehet lopni. Korábban is jártak nála, akkor 120 ezer forintot vittek el a házából. A somogymeggyesi D. Kálmán (20) és 17 éves bedegkéri társa azt tervezték, hogy a velük tartó, mindössze 13 éves lány kihívó öltözködésével és viselkedésével eltereli a férfi figyelmét, míg a fiúk az ingatlanból pénzt, értéktárgyakat hoznak ki. Az ötletet megvalósították, ám a házba az egyik ablakon bemászó D. Kálmán csak hatezer forintot talált. Kevesellték. Elhatározták, hogy visszamennek.

– Ekkor került szóba, hogy az idős férfit megölik – mondja Bebes Zoltán őrnagy, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. – A gyanúsítottak egymásnak tulajdonítják az ötletet, de megállapítható, hogy az erőszaktól egyik fiú sem zárkózott el. Gyermekkorú társuk a támadás kitervelésében és végrehajtásában nem vett részt, a figyelést vállalta. D. Kálmán és fiatalkorú társa azt latolgatták, hogy miután megszerezték a pénzt, mi legyen a férfival. Felmerült, hogy miután az idős embert harcképtelenné tették, autója csomagtartójába gyömöszölik, majd a kocsit elsüllyesztik a Dunában vagy a Balatonban. Visszamentek a házba, a nyomozás jelenlegi adatai szerint elsőként a 17 éves gyanúsított sújtott le a nyugdíjasra egy söröspalackkal, az orrnyergén találta el többször.

Egy széket is eltörtek az idős emberen fotó: police.hu ©

A férfi egy darabig talpon maradt, a vallomások szerint azonnal átlátta a helyzetet. „Mi van, meg akartok ölni?” – kérdezte, sokkal többet mondani-tenni azonban nem tudott. A fiatalkorú mellbe rúgta, majd a földre esett embert ütlegelte. Húszéves társa felemelte a lakásban talált mikrohullámú sütőt, és lesújtott vele az áldozat fejére, mellkasára, majd egy széket is összetört a férfin, közben a fiatalkorú egy járóbottal ütötte az áldozat karját. A brutálisan összevert, vérző és hörgő férfit sorsára hagyták, értékek után kutattak a lakásban. Néhány ékszert vettek magukhoz, majd nyomaik eltüntetése céljából hígítót locsoltak szét a padlón és az ágyon, és rágyújtották a házat a még élő emberre. A tűzről az arra felfigyelő állampolgárok értesítették a rendőrséget.

hazat

Szűcs Ferenc alezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának helyettes vezetője a helyszínre tartva egy közeli buszmegállóban vett észre három fiatalt – folytatja Bebes őrnagy. – Ekkor még nem tudtuk, hogy emberölés történt, nem kerestünk elkövetőket. A hármast egy járőr igazoltatta, semmi nem utalt arra, hogy bűncselekményt követtek el. Mint később kiderült: véres ruháikat és a bizsunak gondolt ékszereket időközben egy bozótosba, illetve szemetesekbe dobták, vérszennyes nadrágszárát D. Kálmán egy manikűrollóval levágta. A tűzoltóktól kaptunk jelzést, hogy a lángok megfékezése közben egy holttestet találtak a házban. Amint megbizonyosodtunk az idegenkezűségről, keresni kezdtük a tetteseket. A környéken megkérdezett tanúk három fiatalt láttak a környéken, ezt az adatot összefüggésbe hoztuk az igazoltatott hármassal. A fiúk lakóhelye közelébe, Tabra érkező esti buszt már rendőrök várták, a gyanúsítottakat ott fogtuk el, előállítottuk, majd őrizetbe vettük. A két fiatal ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottunk eljárást, a bíróság július 3-án elrendelte előzetes letartóztatásukat. Gyermekkorú társukat tanúként hallgattuk ki, szerepét az emberölésben, valamint a korábbi lopásban vizsgáljuk.

– Zsaru Magazin –


Fotók: Megölték a pusztaszemesi idős férfit, majd rágyújtották a házát
Emberölés áldozata lett a Somogy megyei Pusztaszemesen az az idős férfi, akit kedden kora este hoztak ki egy kiégett lakóházból. A rendőrség néhány órával később őrizetbe vett két fiatalt, akik a police.hu portálon szerda hajnalban megjelent tájékoztatás szerint megalapozottan gyanúsíthatók a bűncselekmény elkövetésével. tovább »


Feltehetően meggyilkolták a leégett pusztaszemesi házban talált férfit
01.07.2015 | Kaposvár, 2015. június 30., kedd (MTI) – Feltehetően meggyilkolták a kedden leégett pusztaszemesi házban holtan talált férfit, a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel kedden este. tovább »


Lakástűzben meghalt egy férfi Pusztaszemesen
01.07.2015 | Kaposvár, 2015. június 30., kedd (MTI) – Lakástűzben meghalt egy férfi Pusztaszemesen – közölte Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel. tovább »

 








hirdetés