Szabó István
Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, Kőlaposon nincs játszótér, pedig a terület adott lenne és a szülők is kivennék részüket a megvalósításból. Magera Tibor, Nyíregyháza 10-es számú választókörzetének önkormányzati képviselője korábban ígéretet tett a helyzet megoldására, bár az első időpontban hiába vártunk Kőlaposon a megoldásra. Később a politikus egy időre eltűnt, bár szerencsére kiderült, hogy csak megnősült, de most úgy tűnik, végre megmozdult valami. A területen évek óta éktelenkedő betonoszlopokat ugyanis sikerült elszállíttatni.
- Nagyon szépen köszönjük, hogy ennyi év eredménytelenség és kilátástalanság után végre sikerült eltüntetni az oszlopokat – kezdi Szabó István, akinek több szülő mellett szívügye lakóhelyének rendezettsége és a helyi fiatalok nem létező játszótere. – Igaz teljes sikerről még nem beszélhetünk, hisz a terepet még le kéne dózerolni, ahhoz hogy használható legyen, de már az oszlopok elszállítása is egy hatalmas lépés – mondta Szabó úr.
Egyszóval Kőlaposon érik a siker, bár a mosoly még nem széles, de végre úgy tűnik pislákol a fény az alagút végén. És nem dudál.
Kapcsolódó cikkek: