Emberéletet mentettek a nyíregyházi színházi díszletezők

Akt.:
Emberéletet mentettek a nyíregyházi színházi díszletezők
© Illusztráció: getty images
Nyíregyháza – Nem késlekedtek, amikor meglátták, hogy nagy a baj, azonnal cselekedtek.

Nyíregyháza. Sok szerepjátékot és komédiát látott színházi alkalmazottként Holló Arnold és Joó Tibor, ezúttal viszont a való világban kis híján tragédiába torkolló jelenetsor részesei lehettek. Szerda délelőtt épp lefékeztek Nyíregyházán a Simai úti vasúti átkelőnél, mivel a piros jelzés tiltotta az áthaladást a síneken. Akkor figyeltek fel egy fekvő testre.

– Odamentünk, és közelről láttuk, hogy erősen ittas az illető. Egész egyszerűen nem bírt felkelni. Közben láttuk, amint közelít egy tehervonat. Megfogtuk, és lehúztuk onnan a biciklijével együtt, majd az új autókat szállító szerelvény körülbelül húsz méterre állt meg tőlünk – idézte fel a történteket Holló Arnold, aki a Móricz Zsigmond Színház táncosa és Joó Tiborral együtt díszletese is. Épp a társulat Illatszertár című színdarabjának bemutatójára indultak a fővárosba, amikor szembesültek az extrém helyzettel, és azzal, hogy az élet a legnagyobb rendező. Túlzás nélkül állítható, hogy megmentették egy embert a lélekjelenlétükkel és a gyors közbeavatkozásukkal. Az illető fel sem fogta, hogy mi történt vagy történhetett volna vele. A tehervonat folytathatta tovább az útját, és ők is eljutottak a Városmajori Szabadtéri Színpadhoz, a kerékpáros pedig újjászületett a verőfényes, ám majdnem borús szerda délelőtt.

LTL








hirdetés