Emberlényegű a szerelem

„Az vagy nekem, mi testnek a kenyér” – kezdte híres vallomását Shakespeare. Könnyű volt neki, hiszen egy egész szonettciklus állt a rendelkezésére. Nekem ezernégyszáz karakterben kell a női nem dicséretét zengeni. Ami azon túlmegy, korszerűtlen és divatja múlt.
Nagy István Attila jegyzete.

Ezért nézzék el nekem a mostani szófukarságot azok a lányok és asszonyok, akiket rajongásig szerettem, akik megajándékoztak a mélység és a magasság élményével, azzal, hogy én is szerethető vagyok.

Mert az élet erről az önmagunkra találásról szól, arról, hogy egy másik ember arcában moshatjuk meg magunkat (József Attila gondolatát idézve), aki nélkül sok-sok küzdelmünk felesleges lenne, a szerelem is elsatnyulna, s a halál is sokkal nehezebb lenne, ha nem volna mellettünk az, akire tevékeny életünkben számíthattunk. A mai napon arról is kellene szólni, mi a szerelem. Ez a testünkön átzuhogó érzés, amely utat keres magának, szavakat, gesztusokat.

Meg kellene fogalmazni, hogy mi a szerelem tartalma napjainkban, hiszen már a középiskolás diák is tudja, hogy az emberek nem ugyanúgy szerettek régen, mint napjainkban. Üzletté lett a szerelem, a szépségnek is ára van, s akad annyi pénz, amely ráveszi a legtartózkodóbb hölgyet is, hogy levesse a ruhájával együtt a gátlásait is.

De senki se gondolja, hogy nem él tovább a magasztosabb, az emberlényegű szerelem, amely túléli a korfüggő normákat és vágyakat.








hirdetés