Emberölés Fábiánházán

Akt.:
emberölés Fábiánházán
emberölés Fábiánházán - © fotó: police.hu
Fábiánháza – A feltételezett elkövetőt a rendőrök ártalmatlanították. A gyanú szerint a férfi megölte idős apját, két másik családtagját megsebesítette.

A Rendőrség Tevékenység-irányítási Központjába 2014. december 1-jén 3 óra 45 perc körüli időben érkezett segélyhívás, amely szerint Fábiánházán egy férfi a családja életére tör.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság, valamint a Nagyecsedi és Csengeri Rendőrőrs perceken belül helyszínre érkező munkatársai egy ott lakó középkorú nőt szúrt sérüléssel találtak az utcán. A nő elmondása szerint az épületben, ahol a bátyja őrjöngött, még bent volt idős édesapja és édesanyja. Amikor a rendőrök megpróbáltak bemenni, a magán kívül lévő férfi kezében fejszével útjukat állta. Az egyenruhásoknak ennek ellenére sikerült kimenekíteni a szintén megszúrt idős asszonyt, majd ártalmatlanították a zavart embert. A családi házban ezek után találtak rá az őrjöngő férfi 91 éves édesapjára, akinek életét a mentőszolgálat munkatársai már nem tudták megmenteni, a helyszínen életét vesztette. A két asszonyt kórházba vitték.

A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 61 éves D. Miklóst a pszichiátriára szállították.

Az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés