Emmi: a védőnők és a mentősök többletforráshoz jutnak

Budapest – Az egészségügyi ágazatnak, így a védőnőknek és a mentősöknek juttatandó jövő évi többletforrásokról adott tájékoztatást a szakszervezetek képviselőinek a nemzetgazdasági tárca képviselője az ágazati kollektív szerződésről folytatott tárgyalás újabb fordulóján – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-vel.

Az egészségügyért felelős államtitkárság tájékoztatása szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium vállalta, hogy áttekinti a gazdasági és műszaki területen dolgozó munkavállalók részére megvalósult és javasolt bérfejlesztéseket, valamint megvizsgálja az egészségügyi ágazat bérhelyzetét, azt, hogyan áll a bérük az egyéb ágazatokban dolgozók béréhez képest.

Ennek célja – írták -, hogy az egészségügyi ágazat munkavállalói a 2016-ban elért, a bérrangsorban lévő 11. pozíciójukat megtartsák, illetve lényegesen előbbre kerüljenek.

A közlemény szerint a sztrájktárgyalók a tavaly szeptember 20-án megkötött megállapodásra hivatkozva az idei évre is igénylik a közösen elfogadott bértábla belső arányainak további többletforrással való megőrzését. Ugyancsak kérték a megállapodás alapján a védőnőket és a mentődolgozókat érintő többletjuttatások kollektív szerződésbe foglalását, valamint a gazdasági, műszaki és háttérszolgáltatást nyújtók bérfejlesztését a kormányzat által jóváhagyott többletforrásokból.

Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár továbbá a megbeszélésen tájékoztatta tárgyalópartnereit azokról az előterjesztésekről, amelyek a sztrájktárgyalás során kialakult közös munka eredményeként kerültek a kormány elé, ezek között kitért a minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatti korrekcióra is, amellyel a 2016-ban megkötött többéves bérfelzárkóztatás kiegészül.

A felek a jövő héten folytatják a tárgyalást, amelyen a tervek szerint a védőnőket és a mentődolgozókat érintő kérdések kerülhetnek előtérbe.

Mint írták, a kormány elismeri az egészségügyi, illetve az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját, a rájuk nehezedő fokozott felelősséget, éppen ezért elkötelezett élet- és munkakörülményeik javítása mellett. Ennek érdekében fontosnak tartja az ágazati reprezentatív szakszervezetekkel és a velük stratégiai partnerségben lévő kamarákkal, szakmai szervezetekkel folytatott folyamatos párbeszédet.

Az ágazatot a tárgyalásokon a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) képviseli, továbbá jelen vannak a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) képviselői.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés