Én és a babonáim

Akt.:
Sokáig féltem a péntek 13-ától. Talán hétéves lehettem, amikor az egyik unokatestvérem „oltott be” azzal, hogy péntek és 13-a a szerencsétlenségek napja. Kovács Zsolt írása.

Teltek az évek, és a naptárban már előre néztem, hogy melyik hónapban „kell” rettegnem. Aztán eljött 1985. december 13-a. Úristen! Vizsgázok! Ráadásul az évfolyamunk rettegett tantárgyából, Magyarország földrajzából, és Borsy professzornál! Tanulni is fölösleges, úgyis megbukok. És nem, sőt, ötöst kaptam! Persze azért tanultam is.

Ez az eset alapjaiban fordította át a babonának nevezett világhoz való viszonyulásomat. Kezdtem keresni az alkalmakat, a helyeket, ami a tizenhármas számmal függhet össze. Tudatosan nem ettem lencsét szilveszterkor, a fekete macska elé mentem, hadd szaladjon csak át előttem… Ilyen alkalmakkor a babonás ismerőseim szemében én voltam a megtestesült gonosz, aki – momentán – nem átall a Sátánnal cimborálni, mi több, még őket is balszerencsébe, veszélybe sodorni.

Miután megtapasztaltam a babona mindkét oldalát, nyugodtan állíthatom, hogy egyik sem jobb, különb a másiknál, éppen ezért – jó néhány éve már – teljesen közömbös vagyok az ilyen jellegű hiedelmek iránt. Önmagamban viszont egyre erősebben hiszek. Hiszem, hogy amit elhatározok, azt meg tudom csinálni, úgy történik meg, ahogyan azt én szeretném. Mindehhez önismeret, helyzetismeret és reális célkitűzés kell „csupán”. Persze így is nemegyszer előfordul, hogy melléfogok. De sebaj, a tanulópénzt meg kell fizetni! Vagy nem? Esetleg vegyek magamhoz valamilyen megszentelt talizmánt vagy effélét…?

– Kovács Zsolt –








hirdetés