Energetikai megújulás a megyeházán

Nyíregyháza – Befejeződött a város egyik patinás épületének, a megyeházának a komplex energetikai korszerűsítése. Az épület fűthetőségén már érezhetőek a beruházás pozitív hatásai.

– Hazai és uniós forrásból, 70 százalékos támogatási intenzitás mellett, összesen 170 millió forint fordíthattunk a felújításra. Ez tartalmazta a nyílászárók cseréjét, a világítási és a fűtési rendszer megújítását – fogalmazott a szerdai projektzáró rendezvényen dr. Vinnai Győző, a megyei kormányhivatal vezetője (a megyeháza épületének működtetése és fenntartása a hivatalhoz került).

Szólt arról is, hogy példás együttműködés eredménye a fejlesztés, hiszen a pályázatot még 2011-ben a megyei önkormányzat nyújtotta be, majd az intézmények és a pályázatok is átkerültek a megyei intézményfenntartó központhoz, amely mára a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltsége lett, s szintén a Hősök tere 5. szám alatt van a székhelyük.

Zöld az ablakkeret

– Időszerű volt az immár 120 éves épület korszerűsítése, a régi ajtók és ablakok cseréje – fogalmazott Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke. Hangsúlyozta, hogy a megyeháza műemléki jellege miatt az örökségvédelmi hivatal engedélyére és hozzájárulására is szükség volt, s a műemlékfeltárás során derült ki, hogy eredetileg zöld színű volt az ablakkeret. – Az ablakok formájukban, anyagukban és a festésben is megfelelnek a speciális igényeknek, s ismét zöld a színük.

– A megyeháza „A” épületében 236 ablakot és 1095 izzót cseréltek ki, ez utóbbiak helyére energiatakarékos LED-es égők kerültek, továbbá 120 hőleadó-szabályozót és termosztátfejet szereltek fel a meglévő fűtőtestekre a szakemberek – sorolta Németh Péter Gábor, a főigazgatóság megyei kirendeltségének vezetője. A projekt kiemelt különlegessége, hogy az épület főhomlokzatának karakteres jelleget adó öt központi nyílászáró teljes rekonstrukciója is megtörténik.

KM








hirdetés