2011.04.19 13:41; Frissítve: 2011.04.19 13:41


Minden nap teljesül egy kívánság

Nyírtura – A Csodalámpa Alapítvány elsősorban nehéz, súlyosan beteg gyermekek gyógyulását segíti munkájával – mondta érdeklődésünkre az alapítvány kommunikációs felelőse Felkai Márta.

Hozzátette egy 3 éves kisfiúról kaptak értesülést, akit Debrecenben kezeltek, ekkor vették fel vele a kapcsolatot, és a gyermek kívánsága szerdán válik valóra, egy játszóteret kap ajándékba. A Csodalámpa Alapítvány a működése alatt eltelt 8 év során eddig 1480 kívánságot teljesítette, így szinte minden napra jutott egy beteljesült kívánság. Természetesen a kívánságoknak van fizikai illetve anyagi korlátja, de volt, hogy laptopot, volt hogy fényképezőgépet, vagy utazást kapott a gyermek.

Az így szerzett öröm bátorítja, ebből erőt merít így jobbak az életkilátásaik. Nem gyógyíthatatlan betegek ezt tudniuk kell, a gyógyulási esélyük 80-85% ezt igyekszünk segíteni. Önkénteseink ott vannak a kórházakban, orvosok, ápolók, rajtuk keresztül találunk kapcsolatot a kicsikkel. Mi örömöt szerzünk, ők meg a gyógyulással hálálják meg. Holnap délután Nyírturán beteljesül a csoda.

- Pusztai Sándor -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Szabolcs-Szatmár-Bereg
Közvetítő szerepet (is) vállalnak
Nyíregyháza - Balogh Zoltánné, a mozgáskorlátozottak megyei egyesületének elnöke elmondta: a civil szervezet [...] tovább »
Szorongási zavarok
Nyíregyháza - A Pszichotikusok Egyesülete szervezésében szerdán 15 órától Chu Thi Khiem (Kim) pszichológus [...] tovább »
Rajzóra a belvárosban
Nyíregyháza - A Művészeti Középiskola tizedikes képzőművészeti tagozatos diákjai tegnap Vajda Mária [...] tovább »
Diákönkormányzati közgyűlés a záhonyi kollégiumban
Záhony - Hétfőn rendezték meg a tisztújító diákönkormányzati közgyűlést a záhonyi Dr. Béres József [...] tovább »
Világdíjas az Ócenárium!
Szentpétervár, Nyíregyháza - Idén is folytatódott a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi sikere. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés