Jobbik: Visszaadták a szlovákok a Borsiban lefoglalt zászlót

A FIDESZ javaslata az egyenruhás bűnözéssel kapcsolatban már nemcsak a gárdistákat érinti, hanem a hivatásos rendvédelmi szakembereket is – mondta keddi sajtótájékoztatója bevezetőjében Bodrog László, a megyei önkormányzat jobbikos képviselője.

A kedvezményes nyugdíjtörvény megváltoztatásának vitája során őket is bűnözőknek nézik, pedig ők úgy szerződtek a rendvédelmi feladatok ellátására, hogy 25 év szolgálati idő után nyugdíjba mennek.

Ezt követően a politikus felidézte 2008 őszét, amikor a felvidéki Királyhelmecen egy koszorúzási ünnepségen a szlovák rendőrség őrizetbe vette a Nemzeti Őrsereg több tagját, s utalt továbbá arra a Rákóczi emlékünnepségre is, amelyet 2009. március 23-án rendeztek Borsiban. Ott ugyanis Gyüre András a Nemzeti Őrsereg zászlajával jelent meg, s emiatt eljárást indítottak ellene.

A további fejleményeket már Gyüre András mondta el a sajtótájékoztató résztvevőinek. Két civil ruhás rendőr letartóztatta a zászló miatt. Két napig cellában tartották, majd gyorsított eljárásban 10 hónapi elzárást kapott felfüggesztve. A napokban azonban arról érkezett értesítést, hogy felmentették, s visszakapta a zászlót is, mivel a szlovák törvények szerint nem követett el bűncselekményt, hiszen a zászlón nem volt önkényuralmi jelkép.

A sajtótájékoztató zárásaként Bodrog László ismét időszerű belpolitikai kérdésről fejtette ki pártja véleményét. Mint mondta, a Jobbik egyetért abban a FIDESZ-szel, hogy a rend fenntartása valóban a rendőrség feladata, csak éppen a rendőrség nem tud a feladatának megfelelni.

– M. Magyar László –








hirdetés