Enyhítette a törvényszék a testnevelő tanár büntetését

Enyhítette a törvényszék a testnevelő tanár büntetését
Nyíregyháza – A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2019. január 8-án enyhítette a J. G. D. vádlottal szemben elsőfokon kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt kiszabott büntetést. Az 1 év 6 hónap börtönbüntetés felfüggesztésének tartamát 3 évről 2 évre, a tanári foglalkozástól eltiltás tartamát 5 évről 2 évre enyhítette.


A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott a testnevelés órák keretein belül úszást is oktatott egy nyíregyházi általános iskolában. Foglalkozásánál fogva feladata volt a gyermekek nevelése és felügyelete is a tanítás mellett. Ennek során 2013 és 2016 között megalázóan, becsületsértő módon beszélt tizenegy, 7-10 év közötti gyermekkel. Őket hülyének, bénának, bambának nevezte, agresszív hangnemben kiabált, s előfordult, hogy káromkodott előttük. Előfordult, hogy akinek nem volt megfelelő az úszástechnikája, a fejét a vízbe nyomta, hasát megbökte, úszószemüvegét megrántotta. A kövérebb gyermekekkel olyan feladatot akart végeztetni, amit testi adottságuknál fogva nehezen tudtak megtenni, s ezt a többi tanuló végig nézte, így a vádlott szándékosan szégyenítette meg a gyerekeket.

Az eljárás során meghallgatott gyermekek egyöntetűen beszámoltak a tanár fizikai és lelki bántalmazásairól, melyek megtörténtét a pszichológiai tesztek is alátámasztották. A gyermekek azt is elmondták, hogy féltek az úszás órától, előtte már szorongtak, nem tudtak aludni, többen hánytak. Az átélt traumatikus élmények később befolyásolhatják önértékelésüket. Néhány gyermeknek pszichológus segítségére volt szüksége az őt ért trauma feldolgozásához.

A bíróság megállapította, hogy a vádlott a tanári feladatából adódó kötelességét súlyosan megszegte, amikor olyan nevelési gyakorlatot folytatott, amelyben a fegyelmező intézkedések megtorló, megalázó vagy bosszúálló jellegűek voltak. A vádlott indulatos, agresszív fellépése, bántalmazó magatartása súlyos kötelességszegésnek minősül, amely egyértelműen veszélyeztette a gyermekek testi, érzelmi és erkölcsi fejlődését.

A törvényszék indokolásában kitért arra is, hogy a vádlott több gyerek tekintetében sikeres edzői munkát végzett, azonban a tizenegy sértett gyermekkel szemben tanúsított viselkedése tilalmazott, és büntetőjogilag szankcionálható. A tanári foglalkozástól eltiltás tartamát úgy határozta meg a bíróság, hogy azzal nem vette el véglegesen annak az esélyét, hogy a vádlott pedagógusi elhivatottságának megfelelően végezze munkáját.

Az ítélet jogerős.

– Nyíregyházi Törvényszék –


Nyíregyháza - Ítéletet hozott a bíróság a kiskorú veszélyeztetésével vádolt tanár ügyében. A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. június 12-én kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, ezenkívül 5 évre eltiltotta a ta...

Mindenki egyért: nem mondott csütörtököt az összefogás csütörtökön
Nyíregyháza - Iskola helyett a bíróságnál kezdték a napot csütörtökön a nyíregyházi testnevelőtanár volt tanítványai. „Mindig van jobb megoldás!”; „Köszönjük, Gabi bácsi! Jó tanárunk voltál! Hálásak vagyunk!” Ezekkel az üzenetekkel és nem utolsó sorban a jelenlétükkel fejezték ki a kiskorú veszélye...

Nyíregyháza - Lehülyézte vagy bénának nevezte diákjait egy nyíregyházi tanár, ha a gyerekek szerinte nem úsztak jól. De ennél durvább módszerei is voltak, például a víz alá nyomta vagy gyomron vágta azt, aki szerinte gyengébben teljesített. A történtek után több diák is rettegve járt az úszás órá...








hirdetés