Épülhet a bátori körforgalom

Épülhet a bátori körforgalom
© Illusztráció: KM-archív
Nyírbátor – Augusztus végén elkezdődhet Nyírbátorban a Fáy utcai csomópontban annak a körforgalomnak az építése, mellyel biztonságosabbá válik a kereszteződés.

Az egyik legzsúfoltabb kereszteződésben könnyebb lesz a dolga az autósoknak.

Alapos egyeztetések árán

– A konkrét építkezés kapcsán azért kell az előzményekről említést tenni, hogy a városlakók is tisztában legyenek azzal, hogy nem az önkormányzat halasztgatta és tolta maga előtt a feladatot, hanem voltak objektív akadályok, melyeken túl kellett jutni ahhoz, hogy elindulhasson a beruházás – mondta el a városvezető azzal kapcsolatban, hogy habár a Hunyadi, Árpád és Fáy utcai csomóponti körforgalmat az önkormányzat saját költségvetésből állja, de a fejlesztést állami közúton kell végrehajtani, ezért a közútkezelővel folyamatosan egyeztették a kivitelezés menetrendjét.

– Az út tulajdonosának, a közútnak a jóváhagyása nélkül egy kapavágást sem tehettünk. Elsőként szabályoztuk az építkezés idején a forgalmat, ezen a csomóponton keresztül vezet szinte az egyetlen út a határ, azaz Nagykároly felé, ezért érthető, hogy még az építkezés miatt sem lenne tanácsos lezárni az útvonalat – mondta Máté Antal, s folytatta: a munkák idején a Hunyadi-Fáy irányban nem lehet majd közlekedni, nem lesz átjárás, ami a többi kereszteződésre nagyobb terhet ró.

Az építkezés alatt érvényes, új forgalomszabályozást jóváhagyták a közútkezelővel, a buszközlekedést pedig a Volán társasággal – tudtuk meg.

– Hónapokat vett igénybe az érintett ingatlanok kisajátítása, az épületeket az önkormányzat megvásárolta, jelenleg a közművek kikötésénél tartunk, ezután bonthatják le az épületeket.

– Az útlezárásokat a hónap végére tervezzük, miután átépítjük a közműveket, a szegélykövezés lesz az útrekonstrukció következő lépése – sorolta a polgármester, aki kiemelte azt is, hogy a Fáy utca újjáépítésével a korábbi, a szennyvízberuházáskor keletkezett, süllyedéses úthibákat is korrigálni tudják majd, valamint a Fáy-Munkácsi lakótömbben a csapadékvíz és aszfaltozási problémákat is meg szeretnék oldani.

Az őszi hónapok alatt elkészül

– A munkálat ideje alatt a teljes Fáy utcát lezárják, a kereszteződés az Árpád utca irányából átjárható lesz, akik a Fáy utcán vagy a Hunyadin érték el eddig a kereszteződést, azoknak fel kell jönniük egészen a Szabadság térig, talán egy picit rosszabb helyzetben vannak, akik a Hunyadi utcán közlekedtek, mert helyette a Zrínyi utcáig kell menniük. A munkálatok alatt a csomópont környezetét rendbe teszik, amellyel arculatában szépül meg a város – tette hozzá Máté Antal. Több pályázatot hangolnak össze a beruházás kapcsán Nyírbátorban: ilyen a városon átmenő kerékpárutak építése, amely a Fáy utcát is érinti, így nem csak az autósok, hanem a kerékpárosok és a gyalogosok is örülhetnek a beruházásnak.

– A menetrend szerint az építkezésre rámennek az őszi hónapok, de még a hideg idő beállta előtt mindenképpen szeretnék átadni a terepet a városban közlekedőknek – summázta a polgármester.

KM








hirdetés