Érdekes prezentációk a víziközművek napján

Az ünnepi közös előadóülés résztvevői
Az ünnepi közös előadóülés résztvevői - © Fotó: Magánarchívum
Nyíregyháza – A víziközmű ágazat 2002 júniusától ünnepli a vízközművek napját, mely a víz világnapja mellett a szakma kiemelt eseménye.

Az idei megemlékezést június 26-án „Jót s jól” címmel, a Magyar Hidrológiai Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Területi Szervezete és a NYÍRSÉGVÍZ Zrt. közösen tartotta a társaság Tó utcai bemutató termében.

Filmet is vetítettek

Az ünnepélyes előadóülésen – amelyet Szabó Istvánné vezérigazgató nyitott meg – a NYÍRSÉGVÍZ Zrt. munkatársai – többek között Sulyok Béla vízellátási ágazatvezető, Nánási József kútfúrási művezető és Kóczián Zoltán kémiai csoportvezető – látványos és informatív prezentációikkal hívták fel a figyelmet a vizeinkkel kapcsolatos felelős magatartásra, a vezetékes ivóvíz értékének megbecsülésére, a csapvíz kiváló minőségére, valamint a szakmában dolgozók munkájának elismerésére.

A rendezvény jó alkalmat nyújtott arra is, hogy a „vizes” területen – de más-más helyen – dolgozó munkatársak megismerhessék egymást, tapasztalatot cserélhessenek, s a jó gyakorlatokat beépíthessék a munkáikba. Az előadóülés levezető elnöki tisztét Bodnár Gáspár, a Magyar Hidrológiai Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szervezetének az elnöke töltötte be. Az ünnepélyes előadóülés a díjak és az elismerések átadásával zárult, illetve színesítésképpen levetítettek egy 10 perces, az ivóvízellátást bemutató filmet az „Így készült…” sorozatból.

KM








hirdetés