Helyi közélet

2017.06.19. 07:36

Rejtély: Szénné égett holttestet találtak egy autóban Nyírpazonynál - Az eltűnt örökösföldi férfi az?

Nyírpazony, Nyíregyháza - Egy nyírpazonyi mezőőr rejtélyes körülmények között bukkant rá egy felismerhetetlenségig összeégett emberre a településtől körülbelül 4 kilométerre lévő erdős területen - írta meg a Blikk.

Nyírpazony, Nyíregyháza - Egy nyírpazonyi mezőőr rejtélyes körülmények között bukkant rá egy felismerhetetlenségig összeégett emberre a településtől körülbelül 4 kilométerre lévő erdős területen - írta meg a Blikk.

– Éppen azt a részt ellenőriztem délután négy óra előtt nem sokkal, amikor észrevettem a kocsit, amely addigra már teljesen ki is hűlt - mondta a járműre bukkant mezőőr a Blikknek. – Hátulról közelítettem meg a kocsit, ekkor vettem észre a benne lévő test elszenesedett maradványait.

A férfi azonnal értesítette a rendőrséget.

A Blikk információi szerint a jármű rendszáma megegyezik annak a járműnek a rendszámával, amellyel V. Zoltánt, az Örökösföldről eltűnt férfit látták utoljára. A férfit családja kezdte keresni egy közösségi oldalon, és portálunkon is felhívást tettünk közzé eltűnésével kapcsolatban.

A Blikknek sikerült elérnie az eltűnt férfi feleségét, aki telefonon a következőt nyilatkozta: – Valóban az ő kocsiját találták meg, de egyáltalán nem biztos, hogy Zoltán égett bent az autóban – mondta, s hozzátette: reménykednek benne, hogy a DNS vizsgálat eredménye számukra kedvező eredményt mutat majd ki.

A megyei rendőr-főkapitányságot azt nyilatkozták: a rendkívüli haláleset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják, azaz kizárható az idegenkezűség.

Forrás: blikk.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában