Erdélybe utaztak a záhonyi középiskolások

A záhonyiak folklór műsora a legutóbbi látogatás alkalmával.
A záhonyiak folklór műsora a legutóbbi látogatás alkalmával.
Záhony – A Határtalanul című program keretében e héten Erdélybe utazott a záhonyi középiskola küldöttsége.

A határvárosi középfokú tanoda még 2009-ben létesített partneriskolai kapcsolatot a Máramaros megye székhelyén működő Nenitescu Környezetvédelmi Szakközépiskolával. Leleszi Tibor akkori direktor kezdeményezésére 2009-ben egy nemzetközi környezetvédelmi diákkonferenciára utaztak először Nagybányára a Dr. Béres József Kollégium zöldkörös diákjai, akik a szűkebb pátriájukban végzett természet- és környezetvédő munkájukról tartottak előadást. Azóta a záhonyiak négy, a nagybányaiak három alkalommal tettek látogatást a szomszédos országban, s mélyültek el fokozatosan a pedagógusok és a diákok kapcsolatai.Az ötnapos kirándulás keretében a csoport felkeresi Erdély legérdekesebb látnivalóit és látogatást tesz a nagybányai partnerintézményben is. A Bodnár Attila Sándor direktor által vezetett küldöttséget 4 pedagógus és 36 diák alkotja. A záhonyiak ezúttal is könyvadományt vittek magukkal. Korábban már a nagybányai Nicolae Iorga vegyes tannyelvű iskolát kétszer, a felsőbányai általános iskolát, a partnerintézményükkel azonos telephelyen működő Német László Líceumot és a koltói általános iskolát pedig egy-egy ízben támogatták ismeretterjesztő kiadványokkal és folyóiratokkal. A Nenitescu Középiskola küldöttsége a tervek szerint tavasszal viszonozza majd a záhonyiak látogatását.

– Bálint Levente – Bökönyi Richárd –

Címkék: , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés