2012.09.19 12:08; Frissítve: 2012.09.19 14:19


A kevesebbért járt a több

Várda SE Várda SE
írta Bodnár Tibor - Ha nem is elrettentő erejű, de figyelmeztető a csapatok számára a Várda SE-re kirótt zártkapus mérkőzés.

alt hiba beküldése

Kisvárdán kiverte a biztosítékot, a Tisza-csoport fegyelmi bizottságának keddi döntése, amely arra kötelezi az NB III-as csapatot, hogy a következő hazai bajnokiját zárt kapuk mellett rendezze meg. Első ránézésre valóban súlyosnak tűnő ítéletet kaptak a várdaiak a Nagyecsed ellen 2–1-re megnyert hazai mérkőzésen, illetve az azután történt, a Szűcs Norbert által vezetett játékvezetői hármast érintő rendezési hiányosságok miatt. A mérkőzésen résztvevők közül nemcsak a hazaiakat lepte meg a szigorú ítélet.

Vastagabban fog a ceruza

– Meglepődve hallottam róla, hogy betiltották a kisvárdai pályát, mert bár mi is testközelből éltük meg a történteket, nem érzékeltük annyira súlyosnak a helyzetet, amiért ilyen büntetéssel kellett volna sújtani a hazai klubot – mondta Feczkó Tamás, a nagyecsediek edzője. – Az elképzelhető, hogy az elvonuló szurkolók bedörömböltek a játékvezetői öltöző ablakán és azt is láttuk, hogy tíz-tizenkét kisvárdai szurkoló úgymond megvárta a bírókat. Tudtunk róla, hogy rendőri erősítés érkezett a sporik zavartalan elvonulásához, de amikor mi elhagytuk a Várkertet, akkor nem tapasztaltunk semmi rendkívülit. Mindenesetre számunkra is figyelmeztető, hogy a jelek szerint az ősszel erősebben fog a fegyelmi bizottság ítészeinek ceruzája, és bár korábban a szurkolóink miatt egyszer sem kellett a testület elé vonulnunk, azért fokozottan fel fogjuk hívni a figyelmet drukkereink sportszerű viselkedésére.

Nemcsak ebből az ítéletből, hanem korábbi őszi döntésekből, játékosokat érintő eltiltásokból is mintha arra lehetne következtetni, hogy más a mérce a fegyelmi bizottságnál, mint a korábbi években. Tavaly még félbeszakadt meccs után sem zártak be pályát, most a jelek szerint kevesebb is elég volt ehhez a Várda SE esetében. Nem tartanak attól az illetékesek, hogy alacsonyra került a léc, és sorra kell majd meghozni a hasonló ítéleteket? Jóllehet, a Magyar Labdarúgó-szövetségnél az a gyakorlat, hogy csak a legvégső esetben kell ezt a szankcióhoz alkalmazni, hiszen ez a játék elsősorban a nézőkért van.

Tessék tanulni belőle!

– A konkrét esetről szólva, miután a játékvezetői és az ellenőri jelentés is súlyos rendezési hiányosságokról számolt be, ezért hozta meg ezt az ítéletet a fegyelmi bizottság – mondta Csende Sándor, a Tisza-csoport versenybizottságának elnöke. – Hangsúlyozom, folyamatban lévő ügyről van szó, a Kisvárdának joga van a fellebbezéshez. Bár nem voltam ott, de a meccs után történtek számomra azért is nehezen megmagyarázhatóak, mert a hazai csapat megszerezte a három pontot. Nem mondanám, hogy elrettentő erejű az ítélet, de kétségtelen, hogy azt szeretnénk, ha a klubok betartanák és betarttatnák a rendet a mérkőzések alatt, előtt és után. Ami pedig az összehasonlítást illeti, minden évben változik a versenyszabályzat, az idei szigorúbban rendelkezik a rendbontások szankcionálásról, ezért fordulhatott elő, hogy ebben a szezonban szurkolói bekiabálásokért is büntettünk már meg egyesületeket. Remélem, a klubok tanulnak ebből az esetből, és kevés ilyen vagy hasonló üggyel kell majd szembesülnünk. Hiszen a bajnokság a jelek szerint csak most kezdődött…

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Zsófi, a nap szépe

Zsófi nyíregyházi szakközépiskolás, akinek nagy álma, hogy egyszer majd sikeres divatfotós legyen.
tovább »


Login2