A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) hivatalos honlapján olvasható levélben a CCEE elnöke kifejezte a moszkvai patriarkátus és a lengyel püspöki konferencia között létrejött, “történelmi jelentőségű nyilatkozat felett érzett örömét”, és csatlakozott a felhíváshoz, amelyet a politikai vezetőkhöz és a kulturális élet szereplőihez intéztek annak érdekében, hogy támogassák kezdeményezésüket.
Erdő Péter levelében úgy fogalmazott: “Köszönetet mondunk Istennek ezért a példaértékű nyilatkozatért, és reméljük, hogy segítségére lesz egész Európának az igaz emberi és keresztény értékek előmozdítása terén”. Hangsúlyozta, hogy kezdeményezésük reményt ad a földrésznek, mert “arról tanúskodik, hogy valóban Jézus Krisztus a mi békénk”.
A katolikus.hu-n olvasható levélben a bíboros kifejezte reményét, hogy a nyilatkozat az első lépés lesz a Lengyelország és Oroszország közötti kapcsolatok új útján, “és példát mutat mindenki számára, aki még nem bízta rá magát az isteni bölcsességre, amely a megbocsátáshoz és a kiengeszteléshez vezet”.
- MTI -