Eredményesen szerepeltek megyénk tanulói a Diákolimpián

A Diákolimpián eredményesen szerepelt tanulók
A Diákolimpián eredményesen szerepelt tanulók - © Fotó: Dodó Ferenc
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Az egyéni sikerek mellett az iskola és a megye hírnevét is öregbítik.


A Magyar Diáksport Szövetség ebben a tanévben már 32. alkalommal hirdette meg az ország valamennyi általános és középiskolájában a Diákolimpia sorozatát.

A versenyrendszerben 280 ezer tanuló 18 sportágban, 6–18 év között, nemenként mérkőzik meg egymással. Megyénk diáksportolói a közelmúltban egyéniben négy arany-, csapatban három arany-, négy ezüst- és nyolc bronzérem mellett számtalan értékes helyezést értek el eddig.

Köszöntötte őket

Baracsi Endre, a megyei diáksport- és szabadidő-egyesület elnöke a keddi sajtótájékoztatón köszöntötte az eredményesen szerepelt sportolókat és felkészítő tanáraikat, kiemelve azt, hogy az egyéni dicsőség mellett ezzel iskolájuk és megyénk hírnevét is öregbítik.

BB


Diákolimpiai eredmények

Asztalitenisz

I–II. korcsoport

Fiú: 7. Erdei Balázs (Nyíregyházi Apáczai). Fiú­csapat: 8. Szabolcsbákai Általános Iskola. Leánycsapat: 8. Nyíregyházi Túróczy.

III–IV. korcsoport

Leánycsapat: 7. Nyíregyházi Túróczy. Fiúcsapat: 1. Nyíregyházi Jókai (Hok Bence, Hok János és Takács Tibor). Leány A kategória: 3. Hanustyák Fanni (Apagyi Zrínyi)

V–VI. korcsoport

Leány A kategória: 4. Laskai Írisz (Nyíregyházi Zrínyi)

Atlétika ügyességi és váltófutó csapatbajnokság

III–IV. korcsoport

Magasugrás, fiú: 2. Nyíregyházi Arany (Lőw Gábor, Halmos Balázs, Hamed Mohmoud Omar, Kovács Martin, Polom Miklós)

Távolugrás, fiú: 9. Tiszavasvári Általános Iskola (Zsoldos Máté, Molnár Zoltán, Simon Zoltán, Karalyos Roland, Bárány Zsombor)

Súlylökés: 5. Nyírbogdányi Kazinczy (Tóth Imre, Nagy Máté, Szanyi Dávid János, Tóth Szabolcs, Hajdu Roland), 7. Tiszavasvári Általános Iskola (Molnár Zoltán, Győre Olivér János, Simon Zoltán, Zsoldos Máté, Bárány Zsombor), 9. Nyíregyházi Móra (Poczkodi László, Járosi Richárd, Cserna Álmos Ákos, Faur Milán, Pócsi Bence).

Kislabdahajítás, fiú: 9. Tiszavasvári Általános Iskola (Rozgonyi Márk, Zsoldos Máté, Simon Zoltán, Győre Olivér János, Molnár Zoltán). Leány: 11. Tiszavasvári Általános Iskola (Lakatos Petra, Petruska Dóra, Balázs Helga, Gáll Gréta, Magyar Boglárka)

10×200 m vegyes váltó (5 leány-5 fiú): 7. Nyíregyházi Arany (Hell Szófia, Fegyver Kristóf, Magyar Fruzsina, Dajka Péter, Kovács Karina, Dajka Balázs, Jobbágy Lara, Görbedi Attila, Buzga Beatrix, Erdész Marcell), 13. Tiszavasvári Általános Iskola (Petruska Dóra, Rozgonyi Márk, Kecskés Kíra Villő, Kiss-Becsy Balázs, Magyar Boglárka, Molnár Zoltán, Lakatos Petra, Simon Zoltán, Gáll Gréta, Zsoldos Máté).

Távolugrás, leány: 11. Tiszavasvári Általános Iskola (Petruska Dóra, Gáll Gréta, Kecskés Kipp Villő, Lakatos Petra, Szécsi Dorka Etelka)

V–VI. korcsoport

Távolugrás, fiú: 3. Nyíregyházi Vasvári (Ntumovzak Sebastian, Révész Zsolt, Sass Ádám, Szekfű-Zsadány Valter, Juhász Márk József). Leány: 6. Kisvárdai Bessenyei (Lipécz Lívia, Gyüre Emese, Pető Réka, Pottók Orsolya, Szőgyényi Réka).

Súlylökés, fiú: 3. ÉVISZ (Tóth Balázs, Szép Bence Attila, Ferencz Márton Benedek, Szűcs Máté, Frank Zoltán). Leány: 8. Nyíregyházi Vasvári (Zsiga Andrea Kinga, Magyar Dóra, Zsiga Boglárka, Kiss Virág, Seres Vivien)

Diszkoszvetés, fiú: 6. Nyíregyházi Wesselényi (Sipos Adrián László, Földesi Attila, Tóth Krisztián, Sipos Béla), 7. ÉVISZ (Tóth Balázs, Ferencz Márton Benedek, Szűcs Máté, Frank Zoltán, Szép Bence Attila). Leány: 1. Nyíregyházi Vasvári (Zsiga Andrea Kinga, Kiss Virág, Zsiga Boglárka, Seres Vivien, Magyar Dóra), 9. Nyíregyházi Wesselényi (Veréb Alexandra, Kozák Bettina, Gemzsi Szabina, Veres Éva Zsófia, Bányász Debóra).

Svédváltó, leány: 8. Nyíregyházi Vasvári (Viski Fanni, Szojka Dorina, Behon Réka, Botos Boglárka).

4×800 m leány váltó: 6. Nyíregyházi Vasvári (Málykúti Pálma, Szedlácsek Csenge, Orosz Petra, Rádai Liliána Réka)

Duatlon

III. korcsoport, fiú: 11. Bíró Dániel (Csengeri Makovecz)

IV. korcsoport, fiú: 9. Szögyényi Ádám (Nyíregyházi Dudás), 26. Viski Bence (Csengeri Makovecz)

IV. korcsoport

Leány: 4. Papp Evelin (Csengeri Makovecz), 23. Papp Vivien (Csengeri Makovecz), 24. Juhász Virág (Csengeri Makovecz). Leány csapat: 3. Csengeri Makovecz (Papp Evelin, Papp Vivien, Juhász Virág).

V. korcsoport

Leány: 5. Garai Graciána Csenge (Nyíregyházi Krúdy), 10. Mélykuti Pálma (Nyíregyházi Vasvári), 12. Szedlácsek Csenge (Nyíregyházi Vasvári), 15. Rádai Liliána Réka (Nyíregyházi Vasvári), 16. Viski Fanni (Nyíregyházi Vasvári).

Leánycsapat: 3. Nyíregyházi Vasvári (Mélykuti Pálma, Szedlácsek Csenge, Rádai Liliána Réka, Viski Fanni).

Fiú: 25. Maródy Levente (Kisvárdai Bessenyei), 26. Palkovics András (Kisvárdai Bessenyei)

VI. korcsoport

Leány: 8. Csonka Fanni (Nyíregyházi Arany).

Kézilabda

V–VI. korcsoport

Fiú: 6. Nyíregyházi Arany (Losonczi Péter, Horváth Bendegúz, Szabó Krisztián Dávid, Dolgos Bence László, Fórizs Roland, Kántor Alex, Vitkai László, Csilik Róbert, Barkó Csaba Dávid, Kis Erik Andrásevics, Balogh Bence Gábor, Baráth Gergely, Bak Dávid)

Futsal

IV. korcsoport: 3. Kisvárdai Somogyi (Jene Gábor, Jóbi Vencel, Tintér István, Gricu Szerhij, Kozel Maxim, Bokor Márk, Khudan Yevhenii, Kótai Dávid, Pataki István, Kótai Sándor)

V–VI. korcsoport: 17. Nyíregyházi Vasvári (Chriszt Péter, Czeglédi Péter, Krajnyák Zsolt, László Attila Balázs, Listván Dominik Benjámin, Pápa Sándor, Petró Martin, Szabó Bálint, Viszokai Krisztofer, Méhész Benjamin László).

Röplabda

V–VI. korcsoport: 2. Nyíregyházi Vasvári (Benkő Noémi, Fejérvári Panna Flóra, Kis Bianka, Kujbus Fanni, Molnár Petra, Móré Gréta, Nácsa Kornélia, Pap Dorka, Rufin-Martinez Natali, Simon Nelli, Szabó Lili, Szilágyi Csenge).

Az úszó eredményeket már közöltük.








hirdetés