Munkálatok

2020.08.27. 14:29

Merre menjünk és merre inkább most ne Nyíregyházán?

Jó ütemben halad a Korányi Frigyes utca-Csaló köz kereszteződésben épülő körforgalmi csomópont kivitelezése.

Forrás: illusztráció / shutterstock

A kivitelező tájékoztatása szerint a Korányi Frigyes utcán jelenleg a már elkészült keleti ágára van terelve a forgalom, váltakozó irányú jelzőlámpás irányítás mellett. A körforgalom nyugati oldalán a fennmaradó nyomvonal bontása és a még hiányzó szakaszok építése van folyamatban.

A Csaló köz keleti ágában elkészült a parkoló és befejeződött az útpálya aszfaltozása. Ezen a héten az útburkolat alap építéssel és az aszfaltozási munkákkal folytatódik a kivitelezés a nyugati oldalon.

A tervek szerint augusztus 31-én elkezdődik a főpálya aszfalt kötőrétegének építése, majd a keddi, szerdai napokon, azaz szeptember 1-jén és 2-án építik a kopóréteget, ezt követően átterelésre kell számítani.

Szeptember 3-ával készülhet el a teljes útpálya felület aszfaltozása, ezzel egyidejűleg visszaállhat a kétirányú forgalom, a Csalóközi ágak viszont továbbra is lezárva maradnak a felületrendezés, törmelékelszállítás és utómunkák idejére.

Továbbra is kérjük az arra közlekedők türelmét és megértését!

- Nyíregyháza MJV Sajtószolgálata -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában