Érmet reméltek, és az arany is az

Akt.:
A nyíregyháziak különdíjasai, balról: Fazekas Csaba, Demeter Ádám és Mokánszki Máté
A nyíregyháziak különdíjasai, balról: Fazekas Csaba, Demeter Ádám és Mokánszki Máté - © Fotó: Bodnár Tinor
Nyíregyháza – A legtöbb játékosegyéniség és a legjobb csapatteljesítmény is a nyíregyháziak közül került ki a junior fiú kosárlabdázók országos döntőjében.

Szerencsés helyszín a a nyíregyházi fiú utánpótláscsapatok számára a debreceni Oláh Gábor utcai csarnok. Tavaly a kadettek (U16) szereztek ott bravúrezüstöt, most pedig abból a csapatból többen is részesei lehettek az ugyanott a juniorok (U18) között kiharcolt bajnoki címnek. A nyolcas fináléban mind az öt meccsét megnyerte a Nyíregyházi Sportcentrum KA, hármat is kiélezett végjátékban.

– A hivatalos elvárás a négy közé jutás volt, a fiúk érmet szerettek volna, és abban benne van az arany is – mondta a sikerkovács edző, Pethő Ákos. – A meccsek alapján azt mondom, nálunk volt a legtöbb játékosegyéniség, végig jól védekeztünk, és közben csapatként is jól működött az elegy. A nyolc kulcsember közül Mokánszki Máté végig hozta magát, a döntőben különösen, Fazekas Csaba a Honvéd és a Pécs ellen kiemelkedett, de olyan feladatokat is megoldott, mint a Szombathely ellen, amikor az ellenfél legjobbját hét pontot tartotta védekezésben. A két „kicsi”, Demeter Ádám és Vaskó György a legjobb pillanatokban dobta a triplákat, amellett, hogy mindig lehetett rájuk számítani. Az ő posztjukon bevetett Pollák Balázs pedig rendre lendületet vitt a csapatba, amelyet mindig fel tudott kapcsolni hatodik sebességbe. A centerek közül Farkas Dániel az elején ponterős, a végén hasznos volt, Sitku Márton különösen a döntőben volt hasznos a labdaszerzéseivel és a nehéz pillanatokban értékesített büntetőivel, Bolden Immanuel pedig végig stabilitást adott, és győztes kosarat szerzett a Pécs elleni elődöntőben. Neki még két éve van ebben a korosztályban, de további kadett korcsoportos játékosok is lehetőséghez jutottak egy-egy mérkőzésen, ami a jövő szempontjából fontos. Nagyon kiegyensúlyozott bajnokság volt, talán mondhatjuk, hogy megérdemeltük a sikert, hiszen az utánunk következő négy csapatot egyaránt sikerült legyőznünk.

Két éve a kadettek között szerepelt nagyjából ugyanez a csapat a soproni fináléban, ám hiába érkeztek veretlenül a döntőbe, csak hatodikok lettek a nyíregyháziak. Akkor tettek egy fogadalmat a játékosok, hogy majd a juniorok között nyernek, és bizony az ünneplés közben elő-előkerültek az arra utaló korabeli nyilatkozatok is.

– Már az ünneplés közben szóba került, hogy valóra váltottuk a fogadalmunkat – mondta Mokánszki Máté, a Vasvári-gimnázium tizedikes diákja, aki elhódította a torna legértékesebb játékosa (MVP) címet. – A kadettek között tavaly szerzett ezüst már jó előjel volt, de rengeteget kellett dolgozni ahhoz, hogy célba érjünk. Minden jól működött az öt mérkőzés alatt, csapatként remekül teljesítettünk, a védekezést rendre jól megoldottuk, a dobások jól mentek, szereztünk extra kosarakat is. Arra számítottam, hogy kaphatok valamilyen különdíjat, ám az MVP-címre csak titkon gondoltam, meglepődtem, amikor elhangzott a nevem. Ugyan még van egy évem ebben a korosztályban, de remélem, a mostani teljesítményem hozzásegít ahhoz, hogy tagja legyek a nyári Európa-bajnokságra utazó korosztályos válogatottnak.

Szem nem maradt szárazon

Megható pillanata volt a debreceni ünneplésnek, amikor a gyerekek (hiszen még azok) kiszúrták a lelátó sarkából őket figyelő Gombkötő Norbertet, aki a kosárlabdától majd’ egy éve eltávolodott, de Pethő Ákossal együtt rakta le a bajnokcsapat alapjait. A játékosok felmásztak hozzá a lelátóra, és egyesével ölelték meg korábbi mesterüket, akinek a szeme (miként másoké sem) nem maradt szárazon.

Emlékeztető

A Nyíregyházi Sportcentrum KA csapatának eredményei a junior országos bajnokságon
Csoportmérkőzések: –Vasas Akadémia 70–68, –Szombathelyi SI 96–64, –Bp. Honvéd 65–46
Elődöntő: –KA Pécs 62–61
Döntő: –Soproni SI 57–51








hirdetés