Erőt kaptak a folytatáshoz

Akt.:
Egy napra kiszakadtak a mindennapok körforgásából
Egy napra kiszakadtak a mindennapok körforgásából
Nyíregyháza – Az idén is megszervezte a Szent Lukács Gyermekvédelmi Központ a nevelőszülők napját azzal a céllal, hogy akik e hivatást gyakorolják a nap 24 órájában, egy napra szakadjanak ki a mindennapok körforgásából, és lelkileg töltődjenek fel.

Így (is) szeretnénk köszönetet mondani a hálózatunkban nevelőszülői tevékenységet folytatóknak az emberi odaadásért, amit a családjukat nélkülöző, gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyermekekért tettek és tesznek. Kirándulásunk első állomása Eger volt.
Demkó Balázs atya érdekes előadása után tettünk egy sétát a belvárosban. Természetesen ellátogattunk Magyarország harmadik legnagyobb templomába, az Egri Bazilikába is. Szilvásváradon mindenki megtalálta a neki tetsző kikapcsolódást. A hazafelé tartó út beszélgetéssel, közös énekléssel, viccelődéssel telt. Kellemesen elfáradva, de lelkileg feltöltődve, és ismét sok élménnyel gazdagodva értünk haza este.

Szent Lukács
Görögkatolikus
Szeretetszolgálat








hirdetés