2011.12.11 10:16; Frissítve: 2011.12.11 10:16


Értük haragudott, nem rájuk

Labdarúgás – A kezdeti botladozást felváltotta a magabiztos teljesítmény Kisvárdán.


A Várda SE-re is igaz, ami a Nyírbátorra: újoncként vágott neki az NB III-as bajnokságnak, de az boritékolható volt, hogy nem a kiesés elkerüléséért lesz harcban. Kezdetben akadozott a kisvárdai gépezet, de a szezon második felének szárnyalása (hét meccsen hat győzelem és egy döntetlen) dobogóközeli magasságba repítette a csapatot. Ezt várták?
– Az őszi szezonra vonatkozóan az ötödik-hatodik hely megszerzése volt a cél, hiszen tudtuk jól, kell egy kis idő ahhoz, míg teljesen összeáll a csapat – mondta a szezon értékelése kapcsán Révész Attila, a Várda SE edzője. – Az előkészületi mérkőzések ettől többet sugalltak, de a keretet különböző edzettségi állapotban lévő játékosok alkották, ezért tudtam jól, hogy négy-öt forduló kell a csapattá éréshez. Számunkra két fordulópontja volt az ősznek, az egyik az első hazai győzelmünk, amelyet két otthoni döntetlen után a Baktalórántháza ellen arattunk, illetve a nagyecsedi vereségünk, amelyet követően mentálisan is sok minden helyrebillent a csapatnál. Ekkor tisztáztuk a játékosokkal: hogy ne csak a múltjuk és a nevük alapján legyenek a legjobbak ebben a mezőnyben, ahhoz változtatni kell a hozzáállásukon. Bevallhatom, ebben az időszakban sokat bántottam a futballistákat, de értük haragudtam, nem rájuk, és lám, a szezon második felében már tényleg bebizonyították, hogy miénk a legjobb csapat.
Hazai pályán a két iksz után a következő hat meccsét összességében 24–1-es gólkülönbséggel nyerte meg a Várda, emellett idegenben is olyan rangadókat abszolvált, mint a nyírbátori vagy a kemecsei.

Motor a középpályán

– Elérkezett egy pont a csapat életében, amikor már úgy éreztem, hogy felvállalhatjuk a bátrabb játékot, mert megfelelő erőállapotban vagyunk, és taktikailag is tudjuk azt, amit szeretnénk – mondta a színe változásról a pro licences tréner. – Ekkor már egyre ment, hogy otthon vagy idegenben játszunk, mindenkitől erősebbnek éreztem a csapatot, és az utolsó mérkőzeseken mindezt alá is támasztottuk azzal, hogy egyértelmű volt a fölényünk és magabiztosan játszottunk.

Több, korábban magasabb osztályban is megfordult játékossal is együtt dolgozhat Révész Attila, akik számára nem volt idegen a szakvezető mentalitása és stílusa. Lehet azt mondani, hogy a pályán ők voltak a tréner meghosszabbított kezei? Egyáltalán: kik tették hozzá a legtöbbet a remeknek mondható őszi szerepléshez, illetve volt-e olyan, aki csalódást okozott?
– A feljebbről érkezettek úgy gondolhatták, hogy ebben az osztályban nem kell annyit dolgozni, de hamar beláthatták, hogy ez a mostani enbé három az utóbbi évek legszínvonalasabb és legerősebb bajnoksága – véli Révész Attila. – Akik pedig korábban fordultak meg ebben az osztályban, úgy voltak vele, hogy idővel fel fogják tudni venni a ritmust, de ez egy kicsit nehezebben sikerült. A kettő a végére azért összeért. Ami az egyéni produktumokat illeti, házi gólkirályunk, Bagin Sándor lett, aki a szezon elején szerezte találatai nagy részét, amikor még elsősorban védekező felfogásban mentünk fel a pályára, és ekkor egy támadóval játszottunk. Amikor kombinatívabb játékot kértem a csapattól, és átálltunk a kétékes rendszerre, akkor Saniynak már más feladata is volt, de a mezőnymunkáját nagyon jól megoldotta, majd a hajrában ismét megtalálta a góllövő cipőjét. Meghatározó volt, hogy sok játékos tudott gólt szerezni, és ebben a kérdésben megmutatkozott az egyéni képességek fontossága: Hegedűs Tibor hét találatig jutott, a nagyecsedi mérkőzés után hozta azt a szintet, ami elvárható tőle, és ekkor már kimagaslott a csapatból. A középpályán Oláh Dávid is egyre inkább magára talált, és a kapuhoz felérve döntő gólokat is szerzett. Szépen beépült a csapatba Tóth György, Lakatos István ugyan elfogadhatóan teljesített, de tőle többet vártam. Jónak mondható Szabó Tamás a szezon második felében nyújtott teljesítménye, de a középpálya motorja Fodor András volt, Hegedűs mellett ő a másik, aki kiemelkedett. Lakatos Tamás hosszú kihagyás után a szezon közepére utolérte magát, és onnantól kezdve egyenletes teljesítményt nyújtott. Gondot okozott, hogy a kispadunk rövidnek bizonyult, és akadtak, akik csalódást okoztak. Közéjük tartozott Spekker Tamás, aki munkahelyi elfoglaltság miatt tudott kevesebbet segíteni nekünk, Petruska Dánielnek pedig nem találtam meg az igazi posztját. Tóth Tibornak ugyan voltak jobb mérkőzései, de az, hogy támadóként gól nélkül hozott le egy szezont, nem jó ajánlólevél. Ő már el is köszönt tőlünk, és mivel az utóbbi három klubját ilyen vagy olyan okok miatt idő előtt hagyta el, talán nem biztos, hogy mindig az edző a hibás…

Erős lesz a Várda!

Tavasszal tartható lesz az ősz második felének tempója?
– Egészen biztosan változtatni kell a szerkezeten, hiszen két támadónk, Tóth és Petruska már bejelentette távozását, és helyettük nem tudunk igazolni – mondta Révész Attila. – Ráadásul a bajnokság második felében hozzánk jönnek az élcsapatok, ezért teljesen más stílusban kell majd játszanunk, amihez időre és minőségi játékosokra van szükségünk. Már van egy érkezőnk, nálunk folytatja a tuzséri Iván Attila. Erős lesz a Kisvárda tavasszal is! 
A Várda SE NB III-as futballcsapatának őszi mutatói
Az őszi végeredmény:    4.    15    9    3    3    36–10    30
Hazai pályán:    1.    8    6    2    –    26–3    20
Idegenben:    7.    7    3    1    3    10–7    10
Megyebeli csapatok ellen:    2.    9    7    1    1    24–2    22
Más megyebeli csapatok ellen:    5.    6    2    2    2    12–8    8
A házi góllövőlista*. 9 gólos: Bagin Sándor. 7 gólos: Hegedűs Tibor. 6 gólos: Oláh Dávid. 2 gólos: Mező Ádám, Fodor András, Petruska Dániel. 1 gólos: Soós Tibor, Szabó Tamás, Lakatos Tamás, Spekker Tamás. Öngól: Hoffmann Gábor (Sárospatak).
* Az Ibrány elleni 3–0-s mérkőzés góljait adminisztratív úton „kapta” a csapat.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport
Evezős pótkvalifikáció – Nem szerzett kvótát a magyar négypár
Budapest/Luzern, 2012. május 22., kedd (MTI) - A Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely és [...] tovább »
Strasbourgi tenisztorna – Babosék sima sikere
Strasbourg, 2012. május 22., kedd (MTI) - Babos Tímea párosban bejutott a negyeddöntőbe kedden a 220 ezer dollár [...] tovább »
A főpolgármester köszöntötte a KEK-győztes FTC-t
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - Budapest Ezüstemlékéremmel jutalmazta a KEK-ben tavaly és idén is [...] tovább »
Brüsszeli tenisztorna – Marosiék bravúrral negyeddöntősök
Brüsszel, 2012. május 22., kedd (MTI) - Marosi Katalin - oldalán Darija Jurakkal - bejutott a legjobb nyolc közé a [...] tovább »
Megműtötték az FTC válogatott beállósát
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - Megműtötték Szamoránsky Piroskát, a KEK-győztes, bajnoki ezüstérmes [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés