Esélyt lát a kormányalakításra

Esélyt lát a kormányalakításra
Pokorni Zoltán szerint a politikai ellenfelük dolga az, hogy kritizálja őket, szerintük pedig a programjuk úgy jó, ahogy van.

A Fidesz alelnöke – aki tegnap szerkesztőségünk vendége volt – ekképpen reagált arra a felvetésünkre, miszerint ellenfeleik nemzetieskedőnek, szocializmust idézőnek tartják a Fidesz programját. Kifejtette, három évet szántak az összeállítására, hárommillió ember írta, persze csak átvitt értelemben: az ő véleményeiket, javaslataikat fogalmazták bele. Az már a Fidesz felelőssége, hogy mit tudnak mindebből megvalósítani.

Négy forrás

Megjegyeztük, a liberálisok számításai szerint nincs meg a fedezete a Fidesz választási ígéreteinek. Pokorni Zoltán szerint azonban ez nem így van. Négy forrást említett: elsőként a munkahelyteremtésből adódót. Pártja véleménye ugyanis az, hogy ez nem viszi, hanem épp hozza a pénzt. Másodikként az uniós fejlesztési forrásokra utalt: számításai szerint fejenként annyi jut fejlesztésre, mint az egy főre jutó államadósság. Harmadikként a pazarlás megszüntetésével juthat forráshoz az ország, negyedszer pedig a közigazgatás átalakításából nyerhető pénz: a mostani rendszer nem tartható tovább fenn. Megkérdeztük, hány embert tartana elküldhetőnek a közigazgatásból. Pokorni Zoltán nem kívánt számokat mondani. Viszont hangsúlyozta, a kormány magán kezdené a karcsúsítást, ellentétben a jelenlegi vezetéssel, amelyiknek ígérete ellenére sem sikerült ezt végrehajtani.

Nagyberuházások

Firtattuk, hány munkahelyet kívánnak régiónkban, főként Miskolcon teremteni. Pokorni Zoltán a miskolci, hét pontos programjukra utalt, melynek fontos eleme az itt létesítendő beruházások ösztönzése mellett, hogy ne szűnjön meg még több munkahely. Az alelnök a Széchenyi-terv keretében megvalósulandó három jelentős nagyberuházást ígért. Ennek köszönhetően állhatna le a fiatalok elvándorlása, jelentette ki, hiszen helyi adatok szerint nyolcezerrel kevesebben élnek Miskolcon, mint négy évvel ezelőtt.

Pokorni Zoltán azt is hangsúlyozta, jó esélyt lát arra, hogy pártja kormányt alakítson. Úgy gondolja, ebben az MDF lehet partner, s reméli, hogy Dávid Ibolya pártelnök nyilatkozatai nem kockáztatják a választás végeredményét. Szerinte elég széles körű társadalmi hátterük van terveik megvalósításához.

HM








hirdetés