2012.06.13 11:02; Frissítve: 2012.06.13 11:02


Ésszerű döntéseket hoztak

A pályán elért eredményt hagyták jóvá a félbeszakadt meccs kapcsán.

 (1 hozzászólás)

alt hiba beküldése

A pályán elért eredményt hagyta jóvá az NB III. Tisza-csoport versenybizottsága, ez pedig azt jelenti, hogy a 77. percben félbeszakadt Baktalórántháza–Létavértes mérkőzés 1–2-vel kerül be az évkönyvekbe.

– Az ügyet átadtuk a fegyelmi bizottságnak azzal, hogy a kiállított játékosok ügyét tárgyalja meg valamint a súlyosan tévedő Nagy Ariel játékvezetővel szemben is folytassa le az eljárást – mondta Csende Sándor, a versenybizottság elnöke. – Miután a meccs a második félidőben szakadt félbe, két döntési lehetőség állt előttünk: az újrajátszás vagy az eredmény jóváhagyása. Előbbivel szembementünk volna a sport szellemiségével, hiszen ebben az esetben a mindkét csapat tizenegy játékossal kezdthette volna a meccset, ám mégis csak kiállítottak a hazaiaktól három, a létaiaktól pedig egy játékost. Az is egyértelmű, hogy a meccset nem lett volna szabad lefújni, mert a hazaiak nem hat, hanem hét futballistával várták a folytatást. Mindkét érintett csapat tudomásul vette a döntést, és lemondott fellebbezési lehetőségről, vagyis a határozat jogerőre emelkedett. Tehát a hétvégi utolsó forduló után lesz végeredmény.

- Bodnár Tibor -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 1

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

HTML version of comments

Zsófi, a nap szépe

Zsófi nyíregyházi szakközépiskolás, akinek nagy álma, hogy egyszer majd sikeres divatfotós legyen.
tovább »


Login2