Esterházy Péter halála – Szerb méltatások

Belgrád – A kortárs európai irodalom egyik legjelentősebb alakjának nevezte a szerb sajtó pénteken Esterházy Pétert.

Esterházy műveinek szerb kiadóját, az Arhipelag kiadót idézve az újságok emlékeztettek a “nagy magyar író” családjának múltjára, és arra, hogy ez a múlt mennyiben határozta meg a munkásságát. Kiemelten szóltak a Harmonia caelestis című, majdnem tíz évig íródott nagyregényéről, és az édesapja ügynökmúltjának kiderülése után írt Javított kiadásról.

A Blic című szerb napilap felhívta a figyelmet arra, hogy a közelmúltban megjelent Hasnyálmirigynapló arról tesz tanúságot, amiről Esterházy Péter egész élete, mégpedig arról, hogy a jó könyvek jelentik az utolsó reményt.

A Politika című napilap nekrológja szerint Esterházy modern, újító és szellemes író volt, aki könyvei mellett az irodalomban, a kulturális életben és a közéletben való lelkes részvételével is felhívta magára a figyelmet.

Esterházy Péter több művét szerb nyelvre is lefordították, az utóbbi években Vickó Árpád fordításában jelentek meg a könyvei – emlékeztettek a szerb nyelvű nekrológok. A Blic című napilap szerint a Kossuth-díjas író egyik legjelentősebb műve a Semmi művészet, amely a huszadik század második fele Kelet-Európájának személyes és köztörténetét, illetve -történelmét dolgozza fel, és amelyet maga az író a legpontosabban megírt regényének nevezett.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) emlékeztetett arra, hogy Esterházy Péter utoljára öt éve járt Szerbiában az európai irodalmi fesztiválon Belgrádban, és több irodalmi estet, író-olvasó találkozót is tartott a szerb fővárosban, illetve Újvidéken.

– MTI –








hirdetés