Eszenyben és Szürtén jártak a záhonyi kollégisták

Záhonyi diákok Szürtén
Záhonyi diákok Szürtén - © Fotó: Szabó Alexandra
Záhony – A napokban újabb kárpátaljai településekre utaztak a záhonyi Dr. Béres József Kollégium diákjai, hogy az általuk összegyűjtött kiadványokkal segítsék a magyar tannyelvű iskolákat.

A diákotthon csaknem két évtizede indította el könyves misszióját, melynek keretében eddig 49 alkalommal közel 90 erdélyi, felvidéki és kárpátaljai tanodába jutott a határvárosi adományokból. Ezúttal Eszeny, majd Szürte magyar tanítási nyelvű középiskoláját kereste fel a küldöttség, hogy a könyveken kívül egy nagyméretű magyar trikolórral és egy komplett elsősegélynyújtó készlettel segítse a partneriskolákat. Eszenybe már 1998-ban és 2010-ben, Szürtére pedig 2008-ban és 2014-ben is vittek adományokat a határvárosi diákotthon képviselői.

Eszenyben Soós Valentina igazgatónő mutatta be a 11 osztályban 28 tanár által 186 diákot pallérozó tanodát, míg Szürtén Zsoffcsák Klára direktor asszony kalauzolta a látogatókat és számolt be az évfolyamonként egy-egy magyar és ukrán osztályban 280 tanulót oktató-nevelő 42 pedagógus munkájáról. A mostani adományozás létrejöttét mások mellett a Dft-Hungária Kiadó, a regikonyvek.hu és az antikvarium.hu internetes kereskedések, továbbá a Magyar Lapkiadók Egyesülete, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, a kisvárdai Bacsó Futár Kft. és a Dr. Béres József Kollégiumért Alapítvány segítette. A határvárosi intézmény már készül a jubileumi, 50. adományozó útjára.

A záhonyi kollégium mások mellett a karitatív tevékenységével érdemelte ki hét éve a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Bázisiskolája kitüntető címet.

– Bökönyi Richárd –








hirdetés