Ettől biztos, hogy többre képesek

A kaposváriak legeredményesebb játékosát, Hendlein Rolandot Jara Rubin Doyne (balra) és Matija Poscic (9) együtt sem tudta megállítani
A kaposváriak legeredményesebb játékosát, Hendlein Rolandot Jara Rubin Doyne (balra) és Matija Poscic (9) együtt sem tudta megállítani - © Fotó: kosarsport.hu
Nyíregyháza – Horváth Imre szerint nem az utolsó helyezés tényével, hanem az oda vezető úttal van a legnagyobb baj.

Sok mindenben hasonlított a Marso-NYKK kaposvári mérkőzése az azt megelőző Falco KC elleni hazai fellépéshez. Leginkább a végeredményben: a Szombathely ellen 93–69, Somogyországban 95–71 lett a vége – rendre az ellenfél javára. Hasonlított a két mérkőzés rossz kezdésben is (2–12, illetve 3–12), különbözött viszont abban, hogy Kaposváron mutatkozott némi esély a fordításra, amikor a nyíregyháziak a harmadik negyedben egy pontra zárkóztak fel.

– Mondhatjuk azt, hogy három negyeden keresztül egálban voltunk a jó sorozatban lévő kaposváriakkal, és ha kevesebb szarvashibát követünk el, akkor bizony ezen a mérkőzésen győzelmi esélyeink is lehettek volna – mondta Horváth Imre, a nyíregyházi élvonalbeli férficsapat szakmai igazgatója. – Hozzáteszem, mindkét fél rengeteg pontatlansággal játszott, de a negyedik negyedben a mi támadásaink különösen szervezetlenné váltak és úrrá lett a csapaton az egyénieskedés. Így aztán folyamatosan nőni kezdett a különbség, amiért azért nagy kár, mert az összkép alapján ebben a meccsben benne volt a szorosabb végkifejlet, akár a győzelem lehetősége is.

A bravúr azonban elmaradt, a csapat tíz forduló alatt egyetlen győzelmet szerzett, igaz, nyolcszor idegenben lépett pályára. Ez azonban nincs ráírva a tabellára, és ha tartósan a sereghajtó pozíciójában marad a társaság, az alapszakasz második körében egymást követő hazai meccseken is nehéz lesz ledolgozni a lemaradást.
– Az utolsó helyezés önmagában még mindig nem akkora probléma, mint az, ami miatt idáig jutottunk – véli Horváth Imre.

A nyíregyháziak legközelebb szombaton, Körmenden lépnek pályára, lezárva az alapszakasz első körét.

(A teljes cikket elolvashatja a Kelet-Magyarország 2013. december 3-i számában.)



Sporthírek






hirdetés