EU-csúcs – Megkezdődött az uniós állam-, illetve kormányfők tanácskozása Brüsszelben

Brüsszel – Megkezdődött az európai uniós tagországok állam- illetve kormányfőinek kétnapos csúcsértekezlete csütörtök délután Brüsszelben, amelynek középpontjában a közös migrációs és menekültpolitika, illetve a gazdasági és kereskedelmi kérdések állnak.

Az ülés megnyitása után az uniós vezetők a hagyományoknak megfelelően először Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével egyeztetnek, majd Bojko Boriszov, az EU soros elnökségét betöltő Bulgária kormányfője ad tájékoztatást a korábbi döntések végrehajtásáról, végül a résztvevők röviden megvitatják az EU és a NATO közötti együttműködés jövőjét Jens Stoltenberggel, az észak-atlanti szövetség főtitkárával.

A délutáni munkaülésen elsősorban kereskedelempolitikával, illetve a transzatlanti viszony kérdéseivel foglalkoznak a huszonnyolcak. Ezután várhatóan határozatot fogadnak el az Európai Parlament jövőbeli összetételével kapcsolatban. Szóba kerül emellett a következő többéves uniós költségvetési ciklus is, amely általában kiemelt fontosságú ügynek számít, ezúttal azonban az elemzők nem készülnek hosszabb vitára a napirend telítettsége miatt.

A munkavacsorán elsőként Theresa May brit miniszterelnök ad tájékoztatást az Egyesült Királyság uniós kilépési folyamatának legfrissebb fejleményeiről. Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár pedig beszámol majd a minszki megállapodások végrehajtásának állásáról, és diplomáciai források szerint még sor kerülhet az ukrajnai orosz beavatkozás miatt elrendelt uniós szankciók meghosszabbítására is.

Ekkor következik a legfontosabb napirendi pont, a migráció külső és belső dimenziója. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerdán közölte: javaslatot fog tenni a Földközi-tengerből kimentett bevándorlók biztonságos elhelyezésére és menedékkérelmük elbírálására Európán kívül létrehozandó központok felállítására, valamint arra, hogy a 2021 és 2027 közötti uniós költségvetési keretben különítsenek el megfelelő forrásokat az illegális bevándorlás elleni küzdelemre, és fokozzák az együttműködést a migrációs származási és tranzitországokkal.

A Politico szerint a hangsúly a külső határok védelmének szigorításán lesz, az uniós menekültkvóták ügye pedig gyakorlatilag lekerült a napirendről.

A sajtóhírekben kiemelték, hogy az érkezések száma továbbra is rendkívül alacsony a 2015-ös tetőponthoz képest, a válság ezúttal inkább politikai jellegű a német kormánykoalíción belüli menekültügyi vita miatt. Diplomáciai források szerint Merkel kétoldalú találkozókat fog tartani, melyeken bilaterális egyezményeket próbál tető alá hozni az EU-ban máshol már regisztrált, de Németországba belépni szándékozó menedékkérők visszafogadásáról.

A péntek délelőtti ülésen a brit kormányfő már nem lesz jelen, csak a bennmaradó tagállamok vezetői, akik áttekintik a Brexit-tárgyalások állását Michel Barnier-vel, az Európai Bizottság illetékes főtárgyalójával. A szakértők korábban arra számítottak, hogy a mostani találkozó fontos mérföldkő lesz a kiválás folyamatában, az utóbbi hónapokban azonban nem történt lényeges előrelépés, így itt sem várhatóak komolyabb eredmények.

Végül délután eurócsúcsot tartanak, amelyen rendhagyó módon a valutaövezeten kívüli tagországok vezetői is jelen lesznek. A fő téma a gazdasági és monetáris unió reformja, további elmélyítése.

– MTI –

Címkék: , , ,







hirdetés