EU: újratervezés
Nyéki Zsolt
Az európai idealizmus álomképe ha nem is foszlik szerte, de hogy az itt-ott megfolyt ecsetvonások restaurátor után kiáltanak, az egyre nyilvánvalóbb. Kontinensünk közössége ébredezik abból az álomból, amelyhez az első mesék egyikét Winston Churchill mondta 1946-ban.
A zürichi egyetemen tartott beszédében így fogalmazott: Európa boldogságának receptje az európai népek közösségének megteremtése, melynek oltalmában békében, biztonságban és szabadságban élhetnek. „Egyfajta Európai Egyesült Államokat kell létrehoznunk” – mondta a legendás brit, és ez valóban olyan cél, amelyért érdemes keményen dolgozni.
Épp ezért szavazott a magyarok többsége is arra, hogy hazánk önként csatlakozzon ehhez a csapathoz, de a majd’ nyolc év alatt árnyaltabbá vált a kép. Tény: nagyon örültünk, amikor hatalmas összegű támogatások váltak elérhetővé olyan égető feladatok elvégzéséhez, mint a területi kiegyenlítés, a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatása, vagy épp a decentralizált rendszerek kiépítése.
Tanulmányutak sora indult a korábban felvett portugálok és írek gazdasági csodájának megtekintésére is. Nem kis irigységgel hozhatták mondjuk megyénk almatermesztőinek a hírt: Portugáliában bizony egy garasnyi nemzeti támogatás nélkül épültek fel hatalmas gyümölcstermesztő logisztikai központok – amilyen nekünk a mai napig nincs.
Visszatekintve ma már az is látszik: a soha nem látott nagyságrendű uniós támogatás mesterséges konjunktúrát gerjesztett, a hidak, autópályák építése munkahelyeket teremtett. Ahol pedig keresnek az emberek, ott a fogyasztás is nagyobb, s ez a kereslet pedig újabb lendületet ad a gazdaság növekedésének, vele a szociális ellátás kiterjesztésének. Csakhogy ez olyan, mint a majdnem perpetuum mobile: örökké mozog – ha mozgatja valaki vagy valami. Sorra pukkadt ki a görög, a portugál, a spanyol lufi.
Hazánk szorgalmasan befizet az EU közös kasszájába, és lehív támogatásokat, s bár utóbbi összege nagyobb, az egyenleg korántsem csak ebből a direkt pénzáramból áll össze. A határok szabad átjárhatósága a tőke, az áru és a munkaerő előtt erősen megbillentette a mérleg nyelvét.
Hazánk polcain például mindössze 8 százalékot tett ki a külföldi élelmiszerek aránya EU-tagság előtt, ma ez 30 százalék körül mozog. Egy végletekig eladósodott, elszegényedett országban tarolt a külföldi tőke, üzemeket, gyárakat vásárolt, amelyek közül a többség már nem is működik, így nyitva utat a külföldi termékeknek, szolgáltatásoknak.
Ma pedig a tehetséges, idegen nyelvet beszélő, valamely szakmában tényleges tudással felvértezett fiataljaink elmennek, és rosszabb esetben gyerekcsősznek állnak, pizzát hordanak, mert még így is többet keresnek, mint itthon. Jobb esetben szakmájukban helyezkednek el, és válnak egy jóléti társadalom építőivé – valahol, Európában.
- Nyéki Zsolt -
