2012.06.23 12:30; Frissítve: 2012.06.23 12:30


EURO-2012 – Santos szerint Németország és Spanyolország a favorit

Gdansk, 2012. június 23., szombat (MTI/EFE/Reuters/AP) – A görög futballválogatott szövetségi kapitánya szerint a német és a spanyol csapatnak van a legnagyobb esélye rá, hogy megnyerje a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságot.

alt hiba beküldése

Fernando Santos az után beszélt erről, hogy együttesét péntek este 4-2-re legyőzve a német gárda bejutott a legjobb négy közé, a hellének ugyanakkor elbúcsúztak a kontinensviadaltól.

“Ez a két válogatott a favorit, de ezt mondtam már a meccs előtt is. Németország különösen erős, és képes az Európa-bajnoki cím megszerzésére is, mert egészen kiváló játékosai vannak” – jelentette ki a portugál szakember.

Santos önkritikusan elismerte, hogy az ő csapata alárendelt szerepet játszott a negyeddöntős összecsapáson: “Alig volt nálunk a labda, és gólszerzési lehetőségünk is alig akadt. Szinte egyfolytában védekeztünk, de nem bírtuk ki a nyomást, megérdemelten nyertek a németek. A mi csapatunknak is kijár azonban az elismerés.”

Érthető elégedettséggel nyilatkozott a Nationalelf szakvezetője, Joachim Löw:

“Az elején majd’ szétvetett a düh, annyi ziccert elpuskáztunk, de aztán rendbe jöttek a dolgok. Büszke vagyok a játékosaimra, és bár a négy gólunk mellett eltékozoltunk számos további lehetőséget, nem kérdés, hogy rászolgáltunk a győzelemre. A görögök egyetlen támadást vezettek, mégis két gólt szereztek” – mondta a német szövetségi kapitány, utóbbi megjegyzésével arra célozva, hogy a második hellén találat 1-4-nél, tizenegyesből született.

- MTI -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Noémi, a nap szépe

Noémi elmondása szerint imád a kamera előtt pózolni, szabadidejében is szívesen modellkedik.
tovább »


Login2