EURO-2016 – Készülődés a Stade de France-nál

Párizs – Egy nappal a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyitómérkőzése előtt a francia-román találkozót megelőző ünnepség díszletét építették a Stade de France-ban, kívül pedig a szurkolókat kiszolgáló bódékat csinosították és töltötték fel áruval.

Utóbbiak ugyan még nem üzemelnek, de a kihelyezett ártáblákról kiderült, hogy azok a drukkerek, akik a helyszínen tekinthetik meg az Eb-találkozókat, borsos árakra számíthatnak. Egy szendvicsért hat eurót, azaz több mint 1800 forintnak megfelelő összeget kérnek el, mellé egy üdítő négy euróba kerül, a sörért pedig hét eurót kell fizetni. Az 1998-as világbajnokságra épült létesítmény környéke sem olcsóbb.

A stadionokban – így a saint-denis-i Stade de France-ban is – a hivatalos ajándéktárgyakat is meg lehet majd vásárolni: a kontinensviadal “Szép játékra” keresztelt labdájáért 140 eurót kell fizetni, a hivatalos programfüzet 10, a Super Victor nevű kabalafigura 20, míg a pólók 25-45 euróba kerülnek.

Párizsban – a Mars-mezőre meghirdetett esti nyitókoncert előtt – csütörtökön még nem sok jel utalt arra, hogy pénteken megkezdődik a 15. labdarúgó Európa-bajnokság. A város nyüzsgő, rohanó életében egy-két plakáton és néhány román nemzeti színeket viselő drukkeren kívül nem sok minden utalt a kontinensviadal rajtjára.

Biztonsági szempontból a csütörtöki napon tapasztaltak alapján nagyjából a repülőtereken jellemző ellenőrzésre lehet számítani, a stadionnál már készen állnak a fémdetektoros kapuk.

A francia-román nyitómeccs pénteken 21 órakor kezdődik. A találkozó játékvezetője Kassai Viktor lesz.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdetés