Európai Olimpiai Bizottság – Egyeztetések a londoni játékok jegyében

Európai Olimpiai Bizottság – Egyeztetések a londoni játékok jegyében
Budapest, 2012. április 29., vasárnap (MTI) – Negyvenhét országból több mint száz delegált részvételével rendezték meg csütörtöktől szombatig Budapesten az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 33. szakmai konferenciáját, melynek jelentősége elsősorban abban állt, hogy mindössze három hónappal a londoni játékok előtt hatékony információcserére kínált lehetőséget.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által szervezett eseményen ülésezett az EOC végrehajtó bizottsága, a résztvevők pedig plenáris üléseken és munkaértekezleteken hallgathattak meg beszámolókat, előadásokat többek között leendő házigazdáktól, szervezőktől.

A londoni szervezőbizottság (LOCOG) ez alkalommal tartotta utolsó egyeztetését az EOC tagállamaival. James McLeod, a LOCOG nemzetközi igazgatója, többek között a sportolói akkreditációkról, a sportlétesítményekről, valamint az olimpiai faluról tartott előadást. Andrew Hunt, a Brit Olimpiai Bizottság főtitkára elmondta, hogy nagy valószínűséggel az eddigi legnépesebb csapatukkal, mintegy 550 sportolóval indulnak majd. Konkrét elvárás nincs velük szemben, minél több sportágban szeretnének érmeket nyerni. A britek célja ugyanakkor az, hogy házigazdaként az összesített éremtáblázat negyedik helyén végezzenek. A londoni olimpia hivatalos beléptetési, akkreditációs pontja a Heathrow repülőtér. A reptéren külön terminálon fogadják a csapatokat, küldöttségeket, delegációkat július 16-tól. Az olimpiai falu kapuit augusztus 15-én zárják.

A budapesti ülésen a 2014-es szocsi téli játékok, valamint a szintén 2014-ben, a kínai Nancsingban (Nanjing) sorra kerülő nyári ifjúsági olimpia szervezőbizottságának képviselői is részt vettek. – Az ifjúsági olimpia célja, hogy erősítse az olimpiai eszmét, vonzerőt jelentsen a fiatalok számára, oktató- és nevelő hatást váltson ki, életformamodellt ajánljon – hangzott el Antoine Goetschy, az Ifjúsági Olimpiai Játékok főigazgatójának előadásán.

A budapesti rendezvény keretein belül Borkai Zsolt MOB-elnök megbeszélést folytatott Patrick Hickey-vel, az EOC ír elnökével, együttműködési megállapodást kötött az Egyiptomi Olimpiai Bizottsággal. Szabó Bence, a MOB sportigazgatója a nemzeti utánpótlás-nevelési programok elmúlt évtizedéről tartott előadást.

Patrick Hickey és Raffaele Pagnozzi, az EOC főtitkára – a MOB tájékoztatása szerint – gratulált a házigazdáknak a színvonalas rendezésért. EOC-elismerésben részesítették Borkai Zsoltot, valamint Czene Attilát, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkárát, továbbá Molnár Zoltán MOB-főtitkárt.

A szakmai konferencián részt vett többek között Gunilla Lindberg, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Világszervezetének (ANOC) főtitkára, Frederic Donzé, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) igazgatója és Pere Miró, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság igazgatója (NOB).

Az EOC-konferenciával párhuzamosan futott a Nemzetközi Fair Play Bizottság több eseménye. A végrehajtó bizottság döntése és a közgyűlés jóváhagyása nyomán Budapesten dőlt el, hogy további négy évig Kamuti Jenő vezeti az elismert szervezetet, melynek 2000 óta az elnöke. A közös program szombat este a nemzetközi fair play díjak átadásával zárul a gödöllői Grassalkovich-kastélyban.

 

 

– MTI –

Címkék: , , , ,







hirdetés