Környezetvédelmi világnap

2020.06.05. 20:00

Közel egymillió faj áll a kihalás szélén

Az idén az egyre gyorsuló fajvesztés elleni fellépés áll a világnap középpontjában.

Forrás: Shutterstock

1972-től június 5-e a környezetvédelem világnapja, melynek idei „házigazdája, Kolumbia arra figyelmezteti az embereket, hogy az egészséges, élőlényekben gazdag természet alapvető fontosságú a számunkra. Az idén az egyre gyorsuló fajvesztés és a környezetünk rombolása elleni fellépés áll a középpontban, hiszen napjainkban közel egymillió növény- és állatfaj áll a kihalás szélén.

A témáról dr. Kiss Ferenccel, a Nyíregyházi Egyetem Környezettan Intézeti Tanszékének vezetőjével beszélgettünk, aki kiemelte, 1969-ben U Thant, az ENSZ akkori főtitkára felhívta a világ vezetőinek figyelmét, hogy olyan válság kibontakozásának vagyunk tanúi, ami az egész emberiséget érinti.

Sokat romlott a helyzet

A már említett dátum óta eltelt mintegy fél évszázad, és a helyzet sokat romlott.

– U Thant felhívásával elérte, hogy rá három évre megrendezzék az első olyan világkonferenciát, amely a környezeti problémákkal foglalkozott. Gyakran felteszem a kérdést: mi az a dolog, amit az ember a természet nélkül meg tud valósítani? Soha senki nem tudott még erre példát találni, ennek ellenére a környezetünk rombolása egyre súlyosabb méreteket ölt. Hogyan jutottunk idáig? A fogyasztói társadalom működéséhez, a mértéktelen túlfogyasztáshoz a környezetünket a végtelenségig kizsákmányoljuk. Az ember nem csupán betolakszik az állatok és növények élőhelyére, de igen súlyosan szennyezi is azt – hívta fel a figyelmet a szakember.

Kulcsfontosságú a gondolkodás

Az oktatásnak, ismeretterjesztésnek óriási szerepe van a környezetvédelemben, dr. Kiss Ferenc szerint meg kell tanítani az óvodától kezdve az élethosszig tartó tanulás során azt, hogy a természetnek a részei vagyunk, és nem az urai.

Az elmúlt időszakban többet voltunk otthon, ezért több időt fordíthatnánk a szelektív hulladékgyűjtésre, a szakember azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a szelektálás nem a kukánál, hanem a boltokban kezdődik.

Nagyon fontos, hogy ne vásároljunk többszörösen becsomagolt termékeket, mivel ezek rengeteg szeméttel járnak.

– A fogkrémek például tubusban vannak, azok pedig egy kartondobozban, hazatérve a dobozt kidobjuk, arról nem is beszélve, hogy a csomagolás az ár része, tehát fölösleges szemetet vásárolunk a pénzünkből. Bár a legtöbb fogkrém ilyen, lehet olyat is vásárolni, amelynek környezetbarát a csomagolása – ismertette a szelektív hulladékgyűjtés első lépéseit dr. Kiss Ferenc.

Dr. Kiss Ferenc a TeSzedd! akció keretében is felhívta a figyelmet a környezetvédelem fontosságára | Fotó: NyE

A környezetünk védelme érdekében már az is nagy előrelépés lenne, ha bevásárláskor nem nejlontáskákat használnánk, hanem a többször felhasználható textiltáskákat, hiszen ezzel nagymértékben csökkenthetnénk a műanyag-felhasználást.

– Sokan úgy gondolják, ez egy apróság, de ha a közel nyolcmilliárd ember csak egyetlen zacskót dob el, az már óriási mennyiség. Fontos lenne, hogy globálisan gondolkodjunk, hiszen a Föld bármely pontján járva a halakban, madarakban és most már az emberekben is felfedezhetők a mikroműanyagok – zárta gondolatait dr. Kiss Ferenc.

MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában