2012.01.5 14:20; Frissítve: 2012.01.5 14:20


Év- és környitó a Kecskemét ellen

NYKK NYKK
Szombaton hazai pályán játssza első bajnoki mérkőzését 2012-ben a Marso-Vagép NYKK élvonalbeli férfi kosárlabda-csapata.

Ha már két hazai meccsel köszönt el az óesztendőtől, akkor két itthoni fellépéssel köszönti az új évet is a Marso-Vagép NYKK. A nyíregyházi élvonalbeli férficsapat szombaton a Kecskemétet, jövő héten szerdán pedig a Jászberényt látja vendégül. Azt a Jászberényt, amellyel a Magyar Kupában is összeakadt a nyolcaddöntőben (január 18. és 25. a két játéknap), és amely szerdán majdnem a bajnokság eddigi legnagyobb meglepetését okozta. A Jász megyei rangadón az újonc berényiek előbb húsz pontos hátrány dolgoztak le a bajnoki címvédővel szemben, majd alig másfél perccel a vége előtt már öt egységgel vezettek. Innen fordított és nyert a Szolnok 89–88-ra, de az eredmény figyelmeztető a nyíregyháziak számára is.

Előbb azonban a Kecskemét elleni találkozóra összpontosít Ferenczi Tamás legénysége. Ezzel a mérkőzéssel indul az alapszakasz második köre, az elsőben négy sikert számlált az NYKK – hármat hazai pályán (Kaposvár, ZTE, Sopron), illetve Jászberényben. A következő két hazai mérkőzés azért létfontosságú Mohácsi Mátéék számára, hogy a csapat minél inkább eltávolodjon a veszélyes zónától. Az évzáró Sopron elleni meccsen (98–64) látottak biztatóak voltak, miként Damjan Kandics bemutatkozása is. A Kecskemét is cserélt légióst az esztendő végén, az új ember a szerb Djeraszimovics lett, aki az idényt még Szolnokon kezdte. Az is dönthet a szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzésen, hogy melyik fél tudja jobban meglepni a másikat.

- Bodnár Tibor -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
Evezős pótkvalifikáció – Nem szerzett kvótát a magyar négypár
Budapest/Luzern, 2012. május 22., kedd (MTI) - A Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely és [...] tovább »
Strasbourgi tenisztorna – Babosék sima sikere
Strasbourg, 2012. május 22., kedd (MTI) - Babos Tímea párosban bejutott a negyeddöntőbe kedden a 220 ezer dollár [...] tovább »
A főpolgármester köszöntötte a KEK-győztes FTC-t
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - Budapest Ezüstemlékéremmel jutalmazta a KEK-ben tavaly és idén is [...] tovább »
Brüsszeli tenisztorna – Marosiék bravúrral negyeddöntősök
Brüsszel, 2012. május 22., kedd (MTI) - Marosi Katalin - oldalán Darija Jurakkal - bejutott a legjobb nyolc közé a [...] tovább »
Megműtötték az FTC válogatott beállósát
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - Megműtötték Szamoránsky Piroskát, a KEK-győztes, bajnoki ezüstérmes [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés