Év Sportolója: indul a második etap

Akt.:
Az aerobikos lányok tavaly is elismerésben részesültek
Az aerobikos lányok tavaly is elismerésben részesültek - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A Napló-szerkesztőség, valamint az olvasók jelöltjeiből áll össze a lehetséges díjazottak listája.

Idén újra keressük az elmúlt év legjobb hajdú-bihari sportolóit! Akárcsak a múlt esztendőben, ezúttal is hat kategóriában voksolhatnak olvasóink a legjobbakra.

A játék menete nem változik a 2016-os kiíráshoz képest. Szerkesztőségünk minden kategóriában kiemelt öt-öt jelöltet, hozzájuk csatlakoznak azok, akiket a Hajdú Online-on az olvasók javasoltak december 13-a és 20-a között.

Ezután először azokra szavazhatnak – ugyancsak a Haonon – december 21-e és 27-e között a játékra kedvet érzők, akiket az olvasók ajánlottak; kategóriánként a legtöbb voksot kapó öt-öt sportember, illetve csapat kerül a végleges mezőnybe, a kiemeltek mellé. Immár tíz-tíz jelölt várja az utolsó fordulóban a szavazatokat – voksolni ezúttal is a Naplóban megjelenő szelvényen, valamint portálunkon is lehet, december 29-e és január 7-e között.

A közönség által odaítélt elismeréseken túl a Napló sportrovatának tagjai szakmai díjakat osztanak ki. Az eredményeket január 9-én hozzuk nyilvánosságra.

HBN




Sporthírek






hirdetés