„Ez az egyik legnehezebb lelki feladat” – Szabó Zsófi férje megbocsájtott az anyósának

Akt.:
„Ez az egyik legnehezebb lelki feladat” – Szabó Zsófi férje megbocsájtott az anyósának
© Fotó: Bors
Budapest, Nyíregyháza – Mint korábban írtunk róla, nem mindig volt harmonikus a hangulat Szabó Zsófi családjában: Zsófi édesanyja kezdetben nem örült neki, hogy a lánya egy roma származású fiatalember felesége lesz.

Zsófi elmondása szerint hosszú hónapokon át őrlődött a szerettei között. Ám úgy fest, ez már a múlt: Zsolt megbocsájtott az anyósának.

– Zsolti akkor nagyot csalódott, és azt gondolom, hogy óriási gesztus a részéről, hogy meg tudott bocsátani anyukámnak. Én is meg­bocsátottam ne­ki, empatikusabb szemmel né­zem. Megértem, hogy mitől félt, tudom, hogy nagyon szeret, ami minden rossz döntése alól felmenti – mondta el Zsófi Pel­ler Mariann Utazás a lelked körül című műsorában.

– Ez az egyik legnehezebb lelki feladat. A megbocsátás az erősek erénye, gyengék nem tesz ilyet. A belső növekedési folyamatunk része, többek leszünk egy ilyen döntés által. A másik félnek is szívességet teszünk ezzel. Zsolti hatalmas dolgot vitt véghez, boldoggá tett egy egész családot – mondta Pozsgay Andrea pszichológus a Borsnak.

Forrás: borsonline.hu


Szabó Zsófi
Budapest, Nyíregyháza - „Ilyen van 2017-ben? Szabó Zsófi mit csinált, amikor láttamozta a cikket? Azt mondta, ez mehet?” - írta Majka. Mint korábban beszámoltunk róla, nem mindig volt felhőtlen a kapcsolat Zsófi és édesanyja között, amibe az is belejátszott, hogy Zsófi édesanyja nehezen fogadja e...



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés