Ez is bunda, az is bunda
Az elmúlt négy napban egyfolytában a Diósgyőri VTK-val, illetve a csapat bundagyanús meccseivel foglalkozott a Blikk. A napilapban előbb arról írtak, hogy a 2010. május 5-én lejátszott Diósgyőri VTK – Nyíregyháza SFC NB I-es bajnoki is bundának indult, ám ez végül mégsem lett az. A meg nem nevezett két diósgyőri játékos a mérkőzés előtt átvette a pénzt a fogadási csalásokat szervezők közvetítőjétől, akinek a találkozó kezdetén azzal kellett jeleznie a pályán lévő beavatott futballistáknak, hogy megbízói akarják-e a bundát, vagy sem, hogy van-e rajta sapka, vagy nincs. Mivel a csalások szervezői elálltak a bundától, így a közvetítő sapka nélkül maradt a mérkőzés kezdetén, a játékosoknak pedig a meccs után vissza kellett adniuk a korábban átvett pénzt, a fejenkénti 3000-3000 eurót. A Blikk szerint azért álltak el a megrendelők az utolsó pillanatban a bundától, mert túl sokan játszották meg a fogadóirodáknál ezt a meccset vendéggyőzelemre – a meccset a Nyíregyháza nyerte meg 1-0-ra.
A Blikk egy másik cikke szerint a két diósgyőri játékos közül csak az egyik nem keresett bundapénzt ezen a már említett Diósgyőr – Nyíregyháza meccsen, ugyanis egyikük egy másik fogadási csalásokra szakosodott csoporttal is kapcsolatban állt, akiktől megkapta ugyanezt a tarifát, vagyis a 3000 eurót.
Az országos bulvárlap információja szerint a Diósgyőr – Nyíregyháza bajnoki után három nappal lejátszott Paksi FC – DVTK NB I-es bajnoki is bundának indult, de végül egy remek kapus teljesítmény ezt megakadályozta, emiatt pofont kapott a bundaszervező a stadion parkolójában. A Blikk úgy tudja, hogy egy közvetítő 1000 euróért vállalta, hogy megszervezi a bundát. A megrendelők minimum négy gólt vártak a meccstől, és azt, hogy a DVTK legalább két góllal kapjon ki. Ehhez a bundát vállaló diósgyőri játékosoknak, szám szerint háromnak, fejenként 5000-5000 eurót adtak. Az eredmény azonban sovány 1-0-s hazai siker lett, elsősorban a remekül védő diósgyőri Rados kapusnak köszönhetően, aki mit sem tudott társai ,,üzletéről”. A meccs végén a megrendelő számon kérte a közvetítőtől a sikertelen bundát, és kisebb szóváltás után szájba verte a megegyezéses eredmény leszervezésében felsülőt.
A sikertelen bunda azonban nem maradt következmények nélkül, a diósgyőri labdarúgóknak két másik meccsük bundázásával kellett jóvá tenniük a paksi hibájukat. A Blikk szerint ezek közül az egyik a május 23-án lejátszott Diósgyőri VTK – MTK mérkőzés volt, amelyet gólgazdagra terveztek a nagyobb nyeremény érdekében (2-5 lett a végeredmény), de hogy a paksi mérkőzést követő másik két bajnokiból, a DVTK – FTC (0-1), illetve a Kaposvári RFC – DVTK (2-2) bajnokik közül valamelyiket kinézte-e kárpótlásul magának a megrendelő, arról nincs a napilapnak információja.
A 2009 augusztus Ligakupa meccsek |
| Ligakupa A csoport, 3. forduló, 2009. augusztus 5., 17.00:
MTK Budapest – Diósgyőri VTK 1-1 (0-1) Budapest, 50 néző. V.: Kovács (Szalai, Varga). MTK Budapest: Szántai – Nagy Tibor (Hajdú, 68.), Ladiszlai, Kornis, Forró – Kákonyi, Gál, Kis (Janta, 28.), Kocsis (Dobó, 46.) – Nagy Tamás (Szurkos, 46.), Pál. Vezetőedző: Garami József. Diósgyőri VTK: Somodi – Bokros, Menyhért, Bihari, Kerényi – Kovács Á. (Sztraka, 84.), Illés (Horváth G., 46.), Kovács Sz. (Lakatos, 63.), Horváth Sz. – Faggyas (Bacsa, 80.), Kleiber (Kovács B., 46.). Vezetőedző: Aczél Zoltán. Sárga lap: Forró a 15., Forró a 24., Kovács B. a 68., Bokros a 70., Faggyas a 79., Kornis a 90. percben. Kiállítva: Forró a 24. percben. Gólszerző: Horváth Sz. (0-1) a 10., Dobó (1-1) a 48. percben. Garami József: – Fejlődésük érdekében mindkét csapat a fiataloknak adott lehetőséget. Az első játékrészben jobban játszott a DVTK, a második játékrészben megfogyatkozott csapatom azonban kiegyenlített. Aczél Zoltán: – Örülök, hogy játszani láthattam a diósgyőri fiatalokat, jól helytállt a „kis csapatom”. Ligakupa A-csoport, 4. forduló, 2009. augusztus 19., 18.00: Diósgyőri VTK – Kecskeméti TE-Ereco 0-3 (0-1) Diósgyőr, 500 néző. V.: Takács J. (L. Tóth L., Kulcsár). Diósgyőri VTK: Somodi – Kleiber, Milicic, Kállai, Horváth Sz. (Polényi, 62.) – Menyhért (Bihari, 62.) – Bokros, Faggyas, Nagy R. (Bulatovic, 69.) – Melkadze, Jovanovic. Vezetőedző: Aczél Zoltán. Kecskeméti TE-Ereco: Lazareanu – Robson, Dvorschák, Urbán, Schindler (Némedi, 67.) – Alampijevic (Koszó, 46.), Perak, Rakic, Bertus (Savic, 59.) – Veselic (Litsingi, 67.), Montvai (Hegedűs Á., 46.). Vezetőedző: Tomislav Simic. Sárga lap: Schindler a 12., Horváth Sz. a 38., Bertus a 39., Dvorschák a 45., Nagy R. az 50., Milicic a 71. percben. Gólszerző: Alempijevic (0-1) az 1., Veselic (0-2) az 55., Hegedűs Á., 11-esből (0-3) az 58. percben. Aczél Zoltán: – Erről a meccsről csak annyit, hogy gratulálok a két fiatal ifistának, Biharinak és Polényinek, akik csereként álltak be és megfelelően játszottak. Tomislav Sivic: – Jó edzőmeccs volt. Az a lényeg, hogy nem sérült meg senki és az is jó, hogy nyertünk. Ligakupa A-csoport, 5. forduló, 2009. augusztus 26., 17.00: Nyíregyháza SFC – Diósgyőri VTK 3-0 (1-0) Nyíregyháza, 400 néző. V.: Veizer (Berettyán, Horváth). Nyíregyháza SFC: Gazsi – Csáki (Bencs, 86.), Nánási, Bakos, Varga K. – Leonardo (Markos, 75.), Oláh D. (Bodó, 86.), Leandro, Batizi-Pócsi – Éles (Ráti, 60.), Fekete Á. (Farkas M., 62.). Vezetőedző: Szentes Lázár. Diósgyőri VTK: Somodi (Giák, 61.) – Polényi, Jeknic, Kállai, Horváth Sz. (Hegedűs B., 67.) – Nagy R. (Bihari, 81.), Lippai, Viskovic, Faggyas (Kovács B., 68.) – Jovanovic, Kovács Sz. (Kleiber, 28.) Vezetőedző: Aczél Zoltán. Sárga lap: Varga K. a 35., Jovanovic a 38., Faggyas az 56., Nánási a 65. percben. Kiállítva: Jeknic a 78. percben. Gólszerző: Batizi-Pócsi (1-0) a 32., Batizi-Pócsi (2-0) a 77., Markos (3-0) a 82. percben. Szentes Lázár: – A fiatalok közül néhányan jó teljesítményt nyújtottak, rendkívül pozitív, hogy kapott gól nélkül, viszonylag simán tudtunk nyerni. Aczél Zoltán: – Remélem, hogy a súlyos sérülést szenvedett Kovács Szilárd mihamarabb fel fog épülni. |
A gyanú árnyékában |
| Labdarúgó NB I 26. forduló, 2010. május 5., 18.00:
Diósgyőri VTK – Nyíregyháza SFC 0-1 (0-1) Diósgyőr, 2000 néző. V.: Farkas (Kelemen, Fehér). DVTK: Rados (5) – Vukadinovic (4), Gal (5), Supic (4), Polényi (6) – Zsivoczky (4), Takács P. (4), Lippai (4), Sadjo (4) – Bajzát (4), Brnovic (4). Vezetőedző: Tóth László. Nyíregyháza SFC: Ovszijenko (6) – Miskolczi (6), Struhar (5), Kovacevic (5), Hurt (5) – Minczér (5), Davidov (6), Zabos (6), Nacim (5) – Andorka (6), Bouguerra (6). Vezetőedző: Szentes Lázár. Csere: Brnovic helyett Menougong (4) a 37., Kovacevic helyett Stanisic (5) a 38., Bouguerra helyett Fekete (5) az 59., Sadjo helyett Dobos (-) a 66., Bajzát helyett Bacsa (-) a 72., Zabos helyett Müller (-) a 75. percben. Sárga lap: Minczér a 69., Dobos a 74., Stanisic a 81., Menougong a 83. percben. Kiállítva: Stanisic a 82. percben. Gólszerző: Bouguerra (0-1) a 39. percben. Tóth László: – A Nyíregyháza tett egy lépést a bennmaradás felé, mi pedig az utolsót a kiesés felé. Bánom, hogy nem voltam bátrabb, hogy nem szerepeltettem több fiatalt. Önmagukhoz képest akartak a játékosok, mindent megtettek, kínlódtak, de ebben a lelki állapotban ennyire futotta. Talán az lendítette volna át a csapatot, ha mi szerezzük meg a vezetést. Holnaptól a jövő csapatát építjük. Szentes Lázár: – Mi rúgtuk az első gólt, ami elég régen fordult már elő. A másik pozitívum, hogy nem kaptunk és egy hősies küzdelemben meg tudtuk őrizni az előnyünket. Egy lépést tettünk a bennmaradás felé, a hátralévő négy mérkőzésen kell még annyi pontot szereznünk, hogy legalább egy csapattal azonos pontunk legyen. Labdarúgó NB I? 27. forduló, 2010. május 8., 18.00: Paksi FC – Diósgyőri VTK 1-0 (0-0) Paks, 500 néző. V.: Oláh G. (Farkas B., Iványi). Paksi FC: Kovács A. (0) – Horváth L. (5), Éger (5), Fiola (5), Völgyi (5) – B. Tóth (4), Böde (5), Kiss T. (5), Sipeki (4), Vayer (6) – Tököli (5). Vezetőedző: Kis Károly. Diósgyőri VTK: Rados (8) – Vukadinovic (5), Gal (5), Supic (5), Polényi (5) – Takács P. (5) – Kovács Sz. (4), Dobos (4), Lippai (4), Bacsa (4) – Roszel (4). Vezetőedző: Benczés Miklós. Csere: B. Tóth helyett Lisztes (6) a 46., Kovács Sz. helyezz Zsivoczky (5) az 52., Dobos helyett Huszák (5) a 66., Takács P. helyett Somorjai (-) a 77., Kiss T. helyett Heffler (-) 87. percben. Sárga lap: Takács P. az 51., Rados az 56., Vukadinovic a 61. percben. Gólszerző: Lisztes (1-0) a 63. percben. Kis Károly: – Örülök, hogy győzött a csapat. Tudtuk, hogy az átszervezett Diósgyőr megnehezíti majd a dolgunkat, ez így is történt. De ezzel együtt is sok gólhelyzetet dolgoztunk ki, igaz, sokat el is hibáztunk. Görcsösek voltunk, de győzelmünk megérdemelt, a második félidőben szép akciókat is vezettünk. Benczés Miklós: – Gratulálok a Paksnak, megérdemelték a győzelmet. Akaratban a csapatban elégedett lehetek, ha korábban is így játszottunk volna, akkor most több pontunk lenne. Természetesen összességében nem vagyok elégedett, mert kikaptunk, és ez végérvényesen megpecsételte a sorsunkat. |