Ez már több, mint szép

Juhász Norbert ontja a gólokat, a Csenger pedig szárnyal
Juhász Norbert ontja a gólokat, a Csenger pedig szárnyal - © Fotó: Kákos Dávid
Csenger – A Csenger nem tud hibázni, hatodik meccsét is megnyerte a rájátszásban.


A futsal NB II Keleti csoport felsőházi rájátszásában eleddig megingathatatlanul menetelő Csenger hétfőn újabb idegenbeli fellépésén próbálta tovább fényezni már eddig is frenetikus szereplését. Mivel a legfőbb rivális DEAC botlott (döntetlent játszott a Mag-Log Tema otthonában…), az élen nyomuló szatmári együttes számára felcsillant az esély, hogy akár öt pontra hizlalja előnyét. A Szilágyi-brigád pedig nem az a fajta, amely berezel a nagy lehetőség kapujában. Négy eltiltott játékos nélkül kalapálta el az ugyancsak hézagos létszámban, mindössze két cserejátékossal felálló tápiszentmártoni alakulatot, zsinórban hatodik (!) győzelmét behúzva.

Akárcsak a legutóbbi, Debrecenben vívott rangadón Juhász Norbert ismét ihletett formát mutatott, korán szerzett két góljával (biztos, ami biztos, később még kettőt hintett…) ágyazott meg a látogatók sikerének. Ekképpen négy körrel a befejezés előtt tekintélyesre duzzadt a csengeriek előnye – ez már több, mint szép, maga a tökély!

KM-KT

Futsal: NB II

Keleti csoport, felsőházi rájátszás, 6. forduló

Kincsem-Lovaspark–Csenger 5–10 (2–5)

Tápiószentmárton, 50 néző, v.: Baghy Cs., Tihanyi N.

Csenger: Juhász S. – Rigó A., Balogh Á., Bodó R., Juhász N. Csere: Katona P., Geletey Z., Orosz F., Szilágyi L., Devits Á. Edző: Szilágyi Sándor.

Gól: Juhász N. 4, Bodó R. 2, Balogh Á. Osváth S., Devits Á., Szilágyi L.

A felsőházi rájátszás állása: 1. Csenger 23 pont/5 pontot hozott az alapszakaszból, 2. DEAC 18/7, 3. Kazincbarcikai Örödögök 11/4. 4. Mag-Log Team 10/2, 5. Kincsem Lovaspark 9/3, 6. Berettyóújfalu 2/1.

Címkék: ,







hirdetés