haon-sportoldal

2012.04.08. 18:00

A győztes sem tudott szívből örülni

Debrecen - Amikor a második Warriors in Hell gála főmérkőzésének két résztvevője, Kálucz Martin és Zahari Vince elfoglalta helyét a ketrecben, Kovács Szabolcs, a Pitbullok csapatvezetője könnyekkel a szemében hagyta el a küzdőteret. Megfogadta, még egyszer nem engedi, hogy csapattársak mérkőzzenek meg egymással.

Debrecen - Amikor a második Warriors in Hell gála főmérkőzésének két résztvevője, Kálucz Martin és Zahari Vince elfoglalta helyét a ketrecben, Kovács Szabolcs, a Pitbullok csapatvezetője könnyekkel a szemében hagyta el a küzdőteret. Megfogadta, még egyszer nem engedi, hogy csapattársak mérkőzzenek meg egymással. A nagy érdeklődéssel várt ütközet viszonylag gyorsan véget ért. Zahari lépett fel támadólag, de a kiemelés után földön nem tudott mit kezdeni „falkatársával”. A következő földharcban be is fejeződött a csata, Kálucz kemény előkészítést követően fojtással mattolta riválisát, aki sportszerűen ismerte el vereségét. A győztes keresztet vetett, ám nem rendezett örömünnepet, visszafogottan, klubtársát tisztelve vette tudomásul sikerét.

- Buták, önfejűek voltunk mindketten, nem lett volna szükség erre a mérkőzésre. Nem tudok úgy örülni a győzelmemnek, mint máskor, jó hogy vége van – nyilatkozta Kálucz.

A színvonalra már az ültető mérkőzéseken sem lehetett panasz, a harcosok üzemi hőmérsékletre melegítették be a közönséget. A főprogramban szereplő Pitbullok közül Pallás Richárd és a bokszbajnok Rácz Irén nem találta a tempót, mindketten vereséggel hagyták el a küzdőteret. Nem úgy Fényes Zsolt és az első MMA-csatáját vívó Borbély György, a srácok kíméletlenül detronizálták ellenfeleiket. A két Békés megyei vendégművész, Kiss Károly és Dologh György remekbeszabott győzelmekkel hálálta meg a meghívást. Taskó Rodrigó villámgyors fojtással diadalmaskodott, sietett, hiszen később unokaöccse, Kálucz Martin mellett látott el ringsegédi feladatokat. A főprogram egyetlen K-1 ütközetén a „Kommandós”, Török Imre véres meccsen amortizálta le a román Sabót. Soltész László taktikus, gyors győzelemmel feledtette decemberi vereségét.

A gála bebizonyította, a küzdősportrajongók vagy a világsztárok bunyójára, vagy a városban jól ismert harcosok presztízscsatájára töltik meg a nézőteret. A Pitbullok már harmadik sikeres rendezvényüket hozták tető alá a Hódosban, az imidzsét lépésről lépésre építő klub vezetőjét ismerve boritékolható, nem az utolsót.

ÜLTETŐ MÉRKŐZÉSEK

 

1.CSÁK MARTIN       VS.  GÉMES JÓZSEF           MMA 3x2 perc

     JÁSZBERÉNY                    SZEGED                              70 kg

2. KENE BOGDÁN     VS.   VÁRADI TAMÁS        K-1  3x2 perc

       ROMÁNIA                                                                  85 kg

3. VARGA DÁNIEL    VS.  BÉZI FERENC            MMA  3x 2 perc

     JÁSZBERÉN                     DEBRECEN                   72 kg

4. SIMON MÓNIKA   VS.  ARANYI-ASZALÓS VIVIEN  MMA 3x2 perc

     JÁSZBERÉNY                       DEBRECEN                               62 kg

5. TOMAS ALIN          VS.    SZABÓ MÁTÉ       MMA  3x2 perc

       ROMÁNIA                           SZEGED                       75 kg

 

FŐ PROGRAM: TITÁNOK HARCA

 1. FEKETE TAMÁS     VS.      SZTOVICSEK FERENC  MMA 3 x 3 perc

             BUDAPEST                            DEBRECEN                          81 kg

2. CSIRKE TAMÁS         VS.      PALLÁS RICHÁRD   MMA  3 x 3 perc

          JÁSZBERÉNY                        DEBRECEN                         62 kg

 3. URBÁN IVETT          VS.      RÁCZ IRÉN                MMA  3 x 3 perc

        JÁSZBERÉNY                           DEBRECEN                         58 kg

4.  SOLTÉSZ DÁVID       VS.     FÉNYES  ZSOLT       MMA  3 x 3 perc

         JÁSZBERÉNY                        DEBRECEN                         67 kg

                    

 5. GYŐRFI ZSOMBOR   VS.       SZABÓ RÓBERT       MMA  2 x 5 perc

         TAPOLCA                                DEBRECEN                       72 kg

 6. CIOCARLA MARIUS  VS.       KISS KÁROLY           MMA  2 x 5 perc

           ROMÁNIA                               BÉKÉSCSABA                   65 kg

7. BODÓ ZSOLT              VS.         BRED SERGIU             MMA  2 x 5 perc

       DEBRECEN                               ROMÁNIA                      + 100 kg

8. PANNIN MARIUS        VS.         DOLOGH GYÖRGY  MMA 2 x 5 perc

          ROMÁNIA                                   BÉKÉS                              82 kg

9. JUHÁSZ ZOLTÁN      VS.         TASKÓ RODRIGÓ    MMA. 2 x 5 perc

          JÁSZBERÉNY                             DEBRECEN                      84 kg

10. PAPP SÁNDOR           VS.        BORBÉLY GYÖRGY  MMA.  2 x 5 perc

            BUDAPEST                               DEBRECEN                     80 kg

11.  STEFAN SABO             VS.      TÖRÖK IMRE               K-1 3 x 3 perc

          ROMÁNIA                                 DEBRECEN                         87 kg

12. BORBELY CIPRIAN      VS        SOLTÉSZ LÁSZLÓ    MMA.  2 x 5 perc

          ROMÁNIA                                  DEBRECEN                         82 kg       

13. ZAHARI VINCE          VS.       KÁLUCZ MARTIN     MMA.  3 X 5 perc

          DEBRECEN                                        DEDRECEN                 80 kg

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!