Ezüstérmes lett a Lovehunter Mezőkövesden

Jól szerepeltek a mezőkövesdiek (fehér mezben)
Jól szerepeltek a mezőkövesdiek (fehér mezben) - © Fotó: Magánarchívum
Mezőkövesd – A BL-ben a csoportkör után búcsúzott a kövesdi kispályás csapat, amely a vigaszágon vigasztalódott.

Az EMF Bajnokok Ligája csoportkörében búcsúzott a mezőkövesdi Lovehunter, a Development Cupban viszont ezüstérmet szerzett az alakulat a napokban szlovéniai Catezben rendezett kispályás labdarúgó eseményen.

Emlékeztető

A kövesdi csapat a közelmúltban szerzett jogot arra, hogy az Európai Minifutball Szövetség által szervezett Bajnokok Ligája tornán induljon. A Lovehunter elnevezésű csapat 2010-ben alakult, először helyi és környékbeli kupákon indult, 2014 óta országos tornákon is szerepel. Bő kerettel rendelkezik: jelenleg harmincan futballoznak szabadidejükben a kis­pályás tornákon, szinte minden tagjuk környékbeli nagypályás csapatokban, főként Bogácson és Bükkzsércen szerepel.

A kövesdiek a csoportban a román bajnokkal, a válogatottakat felvonultató MAV Sport Temesvárral, a bosnyák első osztályban megfordult, futsal válogatottakat felvonultató Sunnylanddel, valamint a montenegrói Valter csapatával kerültek egy csoportba. A román csapattól peches gólokkal 4–1-re, a bosnyáktól 4–0-ra kapott ki, majd hiába játszott jobban az utolsó mérkőzésén, 2–0-ás vereséget szenvedett a podgoricai kispályás csapattól. Itt azonban nem ért véget a Lovehunter számára a torna, hiszen az Európai Minifutball Szövetség idén első ízben kiírta a Development Cupot is, amelyre a Bajnokok Ligájától búcsúzó csapatok nevezhettek. A kövesdiek első két ellenfelüket, egy orosz és egy moldáv gárdát büntetőkkel győztek le, majd az elődöntőben fölényesen verték bolgár riválisukat. A döntőben viszont a jobban koncentráló román Borussia Hermannstadt simán győzte le őket.

– Szerettünk volna minél jobban szerepelni a tornán, akár a csoportból is továbbjutni, de a sorsolás után tudtuk, hol a helyünk – mondta Béres Sándor csapatvezető. Jövőre ismét szeretnének kijutni a Bajnokok Ligája tornára.

ÉM-TB


Bajnokok Ligája

MAV Sport Temesvár (román) – Lovehunter 4-1 (0-1)G.: Gál M.

Sunnyland (bosnyák) – Lovehunter 4-0 (2-0)

Valter (montenegrói) – Lovehunter 2-0 (2-0)

Development Cup

Lovehunter – LZGT (orosz) 1-1 (1-0) – büntetőkkel: 2-1

G.: Stefanecz.

Lovehunter – FC InterDnestrCom (moldáv) 1-1 (0-1) – büntetőkkel 3-1

G.: Csiszár.

DXC Technology (bolgár) – Lovehunter 2-5 (1-2)

G.: Csiszár Sz. (2), Dudás, Karancsi, Nagy.

Borussia Hermannstadt (román) – Lovehunter 4-1 (1-0)

G.: Nagygyörgy.








hirdetés