Független Székely Köztársaság lesz?

Románia – Önálló Székelyföld létrejöttétől tart a Nagy-Románia Párt. Gheorghe Funar szenátor a hétvégén azt mondta, március 15-én – Koszovóhoz hasonlóan – kikiáltják a Független Székely Köztársaságot Románia középső részén.

A nacionalizmusáról elhíresült egykori kolozsvári polgármester szerint, az RMDSZ olyan “terrorszervezetekkel” mint a Székely Nemzeti Tanács vagy a Magyar Polgári Párt, bejelenti a régió függetlenedését Romániától. “Saját elnökük, parlamentjük, kormányuk, hadseregük és rendőrségük lesz, emellett a magyar nyelv hivatalossá válik” – aggodalmaskodott a szenátor.

Funar azzal vádolta meg Traian Basescu román államfőt, hogy alábecsüli a Kovászna és Hargita megyékben lévő veszélyt. A politikus bejelentette, hamarosan felkéri az elnököt, hogy a parlament előtt számoljon be a két megyében uralkodó állapotokról.

Markó BélaRMDSZ-elnök reakciója szerint Gheorghe Funar “zagyvaságokat beszél”, azonban ez a retorika veszélyes is lehet. “Szándékosan összekeverik a függetlenséget az autonómiával” – mondta. Markó szerint autonómiát ott kérnek, ahol nem vetődik fel a függetlenség kérdése, az erdélyi magyarság pedig mindössze politikai eszközökkel próbálja elérni az autonómiát.

 

Kapcsolódó anyagok:








hirdetés