Fábián Béla „Karikatúra szobraim” című kiállítása Kisvárdán

Fábián Béla „Karikatúra szobraim” című kiállítása Kisvárdán
© Fotó: magánarchívun
Kisvárda – „Témáimat főleg a hagyományos paraszti társadalomból, a falusi élet mindennapjaiból veszem, erősen karikírozva az ábrázolt jellemeket, azaz ezek a kis figurák emberi gyarlóságokat mutatnak derűs iróniával. Én még beleszülettem a hagyományos, de már kivetkőző szokású falusi „miliőbe” – mondja munkásságáról az alkotó, Fábián Béla.

Kisvárda – „Karikatúra szobraim” című kiállítást a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza, az Első Kisvárdai Képzőművészeti Műhely rendezésében október 15–én (szombaton) délután három órakor nyitja meg Csorba István Kadosa, a Magyar Kultúra Lovagja, a Művészetek Háza kiállító terében.

fo
Közreműködik: A Weiner Leo Alapfokú Művészeti Iskola.

Érdekessége Fábián Béla alkotói munkásságának, hogy 1973–ban a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán magyar rajz szakon végezett. Csengerben kezdte meg pedagógusi pályáját, ahol akkor ő volt az első diplomás rajztanár. Egy gyerek napközis tábor alkalmával 1999–ben, kapott kedvet az agyagozáshoz. Azóta „gyártja” ezeket a kis terrakotta figurákat. Az első komolyabb kiállítás 2000–ben volt Felső–Szabolcs központjában, Kisvárdán.
Most szombattól tekinthetők meg Fábián Béla „Karikatúra szobraim” című kiállítása.

 

– Vincze Péter –








hirdetés