Falunap hatodszor Hejőbábán

A szervezők minden évben igyekeznek valami újdonsággal szolgálni a település lakóinak és a vonzáskörzetből érkező számos vendégnek

Hejőbába (ÉM) – A hejőbábai községi önkormányzat immár hatodik alkalommal rendez nagy szabású falunapot szombaton a községi parkban. Délelőtt 10 órakor térzene nyitja a programot, ekkor veszi kezdetét a családi főzőverseny is. A térség országgyűlési képviselőjének Kovács Tibornak a megnyitója után a helyi óvodások műsora következik.

Ebéd előtt lépnek fel a Beszterczey Alapfokú Művészeti Iskola bábai nép – és moderntánc csoportjának tagjai. Utána a Karakter Alapfokú Táncművészeti Iskola helyi csoportjának társastánc bemutatója folytatja a sort. Majd a Pszichiátriai Otthon lakói bábelőadással szórakoztatják a közönséget.

A rendezvény sztárvendégei Korda György és Balázs Klári lesznek, műsoruk 14 órakor kezdődik. Az egyórás programot követően Bódi Csabi és Nótár Mary lép színpadra, majd K – Roy koncert következik. Két táncos – zenés műsorszám folytatja a sort, az Avasi Gimnázium aerobikosai és a szintén miskolci Showtime Csoport előadásában.

A műsorfolyamot Szuperdáridó zárja a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek fellépésével. Napközben ugrálóvár és a tiszaújvárosi Sáskány SC íjászainak bemutatója is szórakoztatja a gyerekeket.Tűzijátékkal ér véget – az előrejelzések szerint nyárias időben megrendezendő – hatodik falunap.








hirdetés