Fanni beugróként diákolimpiai bajnok

Hanustyák Fanni (középen) esélyesebb versenyzőket legyőzve szerezte meg a diákolimpiai bajnoki címet
Hanustyák Fanni (középen) esélyesebb versenyzőket legyőzve szerezte meg a diákolimpiai bajnoki címet - © Fotó: mdsz.hu
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A válogatottnál távollévő társát helyettesítve végzett az élen az apagyi asztaliteniszező.

Újabb bizonyíték arra, hogy megyénk igencsak meghatározó tényezője a honi asztalitenisz-életnek. A korosztályos válogatottakban hemzsegnek a szabolcsi játékosok, és éppen ez teremtett esélyt az apagyi Hanustyák Fanninak, aki megnyerte az A kategóriás, tehát az igazolt versenyzők számára kiírt diákolimpia országos döntőjét.

Hosszú idő után a mostani tanévben újra kiírták az egyesületi igazolással rendelkező versenyzők számára a diákolimpiát. Csakhogy annak Karcagon rendezett fináléja egybeesett a cseh nemzetközi bajnoksággal, és mivel a III-IV. kategória Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bajnoka (a megyéket, illetve Budapestet csak az első helyezettek képviselhették a diákolimpiai fináléban), Laskai Írisz emiatt éppen Hodonínban tartózkodott, így a megyei második indulhatott a döntőben. Az pedig Hanustyák Fanni volt, aki beugróként megnyerte a viadalt.

A selejtezőben még volt egy veresége Fanninak, aztán a főtáblán már nem hibázott, a döntőben legyőzte az egyesületi színekben a Statisztikában szereplő Czeglédi Dorkát, aki kilencedik a honi rangsorban. Hanustyák Fannit a 19. helyen jegyzik, és az orosházi Varga Bernadett Eszter ellen a döntőben aratottnál is nagyobb skalpot szerzett, hiszen a negyeddöntőben a rangsor hetedikjét győzte le a személyében.

Ahogy Klampár Tibornak nem volt szerencséje az 1988-as olimpián azzal, hogy le kellett játszani a harmadik helyért kiírt mérkőzést, úgy a B kategóriában, tehát az egyesületben nem szereplő játékosok között, a III-IV. korcsoportban sem volt szerencséje az apáczais Erdei Balázsnak, aki bejutott ugyan a négy közé, de nem jutott bronzéremhez. Hasonló módon járt ugyanebben a korcsoportban a nyíregyházi Jókai-iskola fiúcsapata is.

Születtek még további ötödik-hatodik helyezések is a szabolcsi indulók részéről. Hogy ez mekkora szó, ahhoz csak annyit, a mostani tanévben 269 és 3326 egyéni versenyző nevezett az országban a diákolimpiai versengésre.

KM



További hírek a Sport kategóriából






hirdetés