Fantasztikus teljesítményt nyújtottak a magyar szakácsok és cukrászok a malajziai világdöntőn

Akt.:
Az utolsó simításokat végzi Marosi Mónika és Maczák Anna
Az utolsó simításokat végzi Marosi Mónika és Maczák Anna - © Fotó: Csárdás Ferenc
Kuala Lumpur, Jakarta – Fogadás a maláj nagykövetségen Kuala Lumpurban, együttműködési megállapodás aláírása Jakartában, szurkolás a magyar csapat tagjainak a világdöntőn, előadás az egyetemen, gálavacsora a kongresszus végén – sűrű program, nem kevés munka, és még több élmény Malajziában, ahová elkísérhettem a magyar delegációt. Óriási megtiszteltetés, hogy részt vehettem az eseményen és testközelből figyelhettem a világ legjobb szakácsait, cukrászait.

Mit lehet válaszolni arra a kérdésre, hogy lenne-e kedvem tudósítani a 105 ország közel 10 millió gasztronómiai szakemberét tömörítő World Association of Chefs Societes (Worldchefs) világkongresszusáról, ahol magyar szakácsok és cukrászok is versenyeznek? Természetesen azt, hogy persze, lenne. Akkor is, ha a verseny Malajziában van? Akkor még inkább! Ezzel a néhány másodperces beszélgetéssel dőlt el a sorsom tavaly év végén, amikor Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) elnöke felkért a megtisztelő feladatra: kísérjem el a magyar delegációt Kuala Lumpurba, és dokumentáljam az eseményeket, hogy a hazai sajtóban megjelenjenek a világdöntő hírei. Mivel hónapokig nem beszéltünk újra az utazásról, nem is mertem elhinni, hogy tényleg a csapattal tarthatok – olyannyira, hogy a családomnak valamikor március végén mondtam csak el: megyek Malajziába (és Indonéziába is, de ezt akkor még én sem tudtam).

verseny1

Igazi egyéniségek

Amikor júniusban találkoztam a csapat tagjaival, egyértelművé vált: remek utunk lesz. Munkás, de jó. És ilyen is lett: munkás, és nagyon jó. Mert Adamek Balázs és Murányi Mercédesz személyében elhivatott, a szakmájuknak élő szakácsokat ismerhettem meg, a mindig mosolygós cukrászlányok – Maczák Anna és Marosi Mónika – pedig olyan desszertet alkottak a követségi fogadáson, amiért örökké hálás leszek nekik.

Különleges egyéniségek a trénereik is: Volenter István és a Melbourne-ből a versenyzői segítésére Kuala Lumpur-ba utazó Györgyicsek Péter kiváló szakemberek, nagyszerű emberek. Remek élmény volt ezt a hetet együtt tölteni a delegációt vezető Barabás Zoltánnal, az MNGSZ alelnökével, Horváth Ferenccel, a magyar cukrászat doyenjével, Petrezselyem Adriennel, a szövetség ügyvezetőjével, és Pásztor Zsófival, a szövetség titkárával. Örülök, hogy a jakartai utat Barabás Zoltán, Tímár Attila és felesége, Ági társaságában tehettem meg (Attilától ismételten elnézést kérek, amiért a gálavacsorán leöntöttem borral…), és jár a köszönet Csárdás Ferencnek is, aki szuper fotókat készített, és nagyon gyorsan dolgozott.

Elvarázsolt vendégek

De haladjunk sorjában: hétfői indulás, kedd esti érkezés, szerdától pedig csak kapkodtam a fejem. Délelőtt a Berjaya Egyetemen tartott előadást a Tokajiról Barabás Zoltán, és hogy felkeltette a hallgatóság figyelmét, azt bizonyítja, hogy szinte mindenki sorba állt egy kis repetáért. Megírtam a cikket, és már indultunk is a magyar nagykövetségre (hálásak vagyunk a követség munkatársainak a rengeteg segítségért), ahol gasztronómiai és turisztikai szakemberek, diplomaták vettek részt a gálavacsorán. A menüsort a világdöntőn szereplő magyar szakácsok és cukrászok készítették el, és nem is akárhogy: a vendégek elragadtatással beszéltek a menüről, amelyet Volenter István állított össze. Az ételek között volt halkocsonya, grillezett kecskesajt, kacsamáj, ropogós kacsaragu, Eszterházy torta és somlói, természetesen az ételekhez illő magyar borok társaságában. A tányérokat üresen vitték vissza a pincérek, a vendégek pedig a magyar vendéglátóiktól azt kérdezgették, hogyan mondják magyarul: delicious? Miután megtudták, ők maguk is magyar nyelven dicsérték a vacsora fogásait és sűrűn mondogatták: nagyon finom, nagyon finom. Barabás Zoltán meghívta a versenyre a nagykövetet és családját, akik nem csak elfogadták a meghívást, de eleget is tettek neki: pénteken, majd szombaton is kilátogattak a kongresszusnak és versenynek helyet adó, a Petronas ikertornyok lábánál álló konferencia-központba.

verseny5

Hol lehet itt magyar ételt enni?

Másnap hajnalban indultunk Jakartába, ahol az MNGSZ és az indonéz sommelier szövetség kötött együttműködési megállapodást. A repülőúton megírtam a vacsoráról szóló tudósítást, majd belevetettük magunkat a tízmilliós főváros forgatagába. Várfi Péter, a magyar nagykövetség külgazdasági attaséja volt az idegenvezetőnk: a Batavia nevű étteremben olyan indonéz specialitásokat ettünk, hogy megszólalni sem nagyon tudtunk, és megkóstoltuk a híres Kopi Luwakot, a világ legkülönlegesebb kávéját is. Este Barabás Zoltán, Várfi Péter, valamint az indonéz szövetség elnöke, illetve alapítója aláírták a megállapodást (én pedig késő este megírtam a szállodában a cikket), és másnap reggel indultunk vissza Malajziába. Úgy számoltunk, hogy ha gyorsan végzünk a reptéren, még elérjük Balá­zsék versenyének a végét: abban bíztunk, hogy a desszert tálalására odaérünk. Hát, nem értünk. Késett a gép, az útlevél-ellenőrzésen másfél órát vártunk, így amikor a taxi (a sofőr két átlátszó, a kormány alatt lógó zacskóban tartotta a kávéját…) befutott velünk, Balázs és Merci már a zsűri értékelésén is túl voltak. Mire elküldtem a tudósítást, este tizenegy lett, másnap pedig korán indultunk, hogy szurkoljunk Annának és Móninak. Negyed nyolckor kezdtek és fél négykor kellett befejezniük a munkát – emberpróbáló órák voltak, különösen úgy, hogy a helyszínen derült ki néhány olyan kitétel, amiről korábban szó sem esett, és mivel a konyhájukban nem volt mikrosütő, azt a verseny előtti este kellett beszerezni.

Ahogy néztük őket, felbukkant mellettünk egy hölgy és azt kérdezte: hol lehet itt magyar ételt enni? Sabina horvát, a nagyszülei magyarok voltak, ő két évig Kínában élt, két hónapja költözött Malajziába, előző nap volt az esküvője, és abban bízott, hogy ahol magyarok főznek, ott magyar étel is van. Az nem volt, de jót beszélgettünk.

A valódi győztesek

Délután a malajziai és a magyar gasztronómiai szövetség elnöke, illetve alelnöke írtak alá együttműködési megállapodást, majd visszarohantunk a szállodába, átöltöztünk és indultunk vissza a gálavacsorára. Több mint ezer vendég, világbajnok vacsora, ideges körömrágás az eredményhirdetés előtt/alatt. Minimális különbségek voltak csak a csapatok között és ez volt az a helyzet, amikor igaznak bizonyult a közhely: maga a részvétel volt a győzelem. A szakácsok versenyén csupán húsz együttes vehetett részt, és hogy a magyar köztük lehetett, sőt, a 10. helyen zárt, fantasztikus eredmény. Mint ahogy a cukrászlányok 7. helye is az: a tíz csapat között öt ázsiai volt, náluk pedig a cukrászatban nincs jobb a világon. Hiába tudtam mindezt, mégis csalódottan ballagtam vissza a hotelbe megírni a tudósítást, és éjjel kettő körül ért véget a nap. Vasárnap volt egy kis időnk várost nézni: Györgyicsek Péternek köszönhetően (két és fél évig élt a városban, úgy ismeri, mint a tenyerét) jó helyeken jártunk és láttuk Kuala Lumpur két arcát. Hogy aztán éjfélkor már a reptéren azt konstatáljuk: a hatalmas kivetítő előtti üdvrivalgás francia győzelemnek szól.

Az én győzteseim azonban nem a gallok, hanem Balázs, Merci, Anna és Móni, akik (a trénereikkel együtt) rengeteget dolgoztak a felkészülés során, a versenyen pedig fantasztikus munkát végeztek. Megtisztelő, hogy velük tölthettem életük egyik legfontosabb hetét, köszönöm, hogy ott lehettem.

SZA


Kaluga kaviár, fehér halibut, holland borjú és tea

Július 11–14. között Kuala Lumpur adott otthont World Association of Chefs Societes (Worldchefs) világkongresszusának, amelynek keretében nagyszabású expót rendeztek, és ahol összemérték tudásukat a tavalyi év kontinentális döntőinek legjobbjai. A felnőttek között a szakácsok megmérettetésén húsz, a cukrászokén mindössze tíz ország versenyzői vehettek részt és hatalmas siker, hogy mindkét kategóriában szoríthattunk magyar versenyzőknek. Adamek Balázs séf és Murányi Mercédesz commis (trénerük Volenter István) indultak a szakácsok között, a cukrászok versenyében pedig Maczák Anna cukrász és Marosi Mónika commis (trénerük Györgyicsek Péter) képviselték a magyar színeket.

A malajziai megmérettetésen a szakácsoknak egy vegetáriánus előételt, egy meleg előételt, egy főételt és egy desszertet kell elkészíteniük a rendelkezésükre álló öt óra alatt, kötelező alapanyagként többek között Kaluga Queen kaviárt, Sterling fehér halibutot, holland borjú karajt és két különböző Dilmah teát is fel kell használniuk.

A cukrászoknak nyolc órájuk volt arra, hogy egy tortát, egy közel 120 cm-es csokiszobrot és egy tányérdesszertet elkészítsenek és feltálaljanak, számukra is kötelező volt többek között a Dilmah tea, de azt is meghatározták a szervezők, hogy milyen típusú csokoládéval dolgozhattak.

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) képviselői részt vettek a kongresszuson, illetve a diplomáciai kapcsolatokat is ápolták: gálavacsorát adtak a malajziai magyar nagykövetséggel, és együttműködési megállapodást írtak alá az indonéz sommelier szövetséggel, majd az indonéz gasztronómiai szövetséggel is.








hirdetés