Fara, kontra melle

Megmondom őszintén, inkább a fara, mint a melle, vagy a combja! Nagyon sokak az utóbbira esküsznek , én nem. Nekem csakis a fara, a háta, de leginkább a szárnya.
Mán László jegyzete.

Megmondom őszintén, inkább a fara, mint a melle, vagy a combja! Nagyon sokak az utóbbira esküsznek , én nem. Nekem csakis a fara, a háta, de leginkább a szárnya. Csak ez kell! Ezt lehet igazán ízesen enni. Pörköltnél (mellé persze nokedli és csalamádé) miközben az omlós hús elhagyja a csontos részeket, a szaftja csöpög a tányérra, néha bizony az ingre is. A rántott mennyivel másabb. A panér ropog a fogak alatt… mily mennyei élvezet. És még nincs vége, mert amikor a hús nagyja már eltűnt, percekig lehet szopogatni, rágcsálni, csócsálni a csontokon maradt izomdarabokat. Na ez az, amiért én imádom a csirkét.

Persze cseppet én is megriadtam, amikor jöttek a hírek, előtt távolabbról, keletről, majd közelebbről és délebbről. Aztán megérkeztek a bütykös hattyúk (korábban alig hallottunk felőlük). Végül megnyugtattak, hogy főzéssel, sütéssel megsemmisül az a fránya vírus. Márpedig nyersen csak a disznófület szoktam, csemegézni nagy ritkán.

Lehet, hogy nem vagyok egy szupermen (szuperMán talán igen), de ezzel a veszéllyel bátran szembeszállok: mamám, babám tudja, nem vitás: csakis a szárnya, semmi más!

Mán László: man@kelet.szon.hu

 








hirdetés