Faragványok a könyvtár- és szivarszobából

Egy találkozás kevés, hogy ebben a csodakuckóban minden érdekességet befogadjon a látogató szeme
Egy találkozás kevés, hogy ebben a csodakuckóban minden érdekességet befogadjon a látogató szeme - © Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Festő, fafaragó, kerékpárversenyző, cukrász és gépkocsivezető – ez mind Dallos András, egy személyben.

Megszámlálhatatlanul sok az olyan ember, akinek gépkocsivezető a foglalkozása, de olyan gépkocsivezetőt, aki képeket fest, s mindemellett még elismert fafaragó is, bizonyára keveset lehetne megnevezni. Márpedig Dallos András ilyen különleges gépkocsivezető, s hogy még ennél is sokoldalúbb egyéniség, arra is csupán egy hosszabb beszélgetés után derült fény. Az alkotóval a belvárosi, tetőteres lakásában beszéltünk meg találkozót, s már önmagában az is talányos volt, hogyan fér meg egy komoly fafaragó több emelet magasan a tetőtérben.

Gyakori, hogy a munkából jövet mindjárt faragni indulok.” Dallos András

Az első meglepetés akkor ért, amikor leinvitált az alagsori garázsába, ahol autó helyett valami egészen különleges csodavilágot találtunk. Mintha egy betonfalak közé rejtett hobbit-lakba léptünk volna, ahol a dupla méretű tárolótérben jól megfért egy régiségekkel telezsúfolt kuckó és egy nyersanyagokkal és munkagépekkel megpakolt műhely.

Szüntelenül olvas, tanul

András ugyanis régiségeket is gyűjt, garázsa valóságos múzeum, s bár van egy nagyobb telke Sóstóhegyen, szívesen időz a belvárosi garázsában – ahogy ő nevezi: a „könyvtár- és szivarszobában”, ahol a haverokkal is édesebb a kvaterkázás. A paraszti porta egykoron használt szerszámai (apai és nagyapai hagyaték), régi rádiók, kerámiák, löveghüvelyek és számtalan könyv között termékeny gondolatok születnek. Már csak azért is, mert folyton olvas, tanul. De ne szaladjunk ennyire előre!

András a ’80-as években, tehát egészen fiatalon kezdett festegetni, s bár rengeteg képet alkotott – a kisebbektől az egészen nagy méretűekig –, ezek többségét elajándékozta az ismerőseinek. Barátok lakásának falán időnkét viszontlát belőlük egyet-egyet. Az ecsetet nem sokkal azután tette le egy időre, amikor 1994-ben beállt szerződéses katonának.

Már gépkocsivezető volt a Volánnál, amikor elkötelezte magát a nyíregyházi volt Báthory laktanya javító zászlóaljnál. A vontató századnál egy 27 méteres, több mint 3 méter széles – harckocsik és kétéltű járművek szállítására alkalmas – KrAZ-trélerre ültették, majd amikor felszámolták a századot, áthelyezték a szemközti Vay Ádám Laktanyába. Gyorsan kiderült róla, hogy ügyesen rajzol, s mivel akkor jött divatba, hogy az állomány legjobbjait amatőr képzőművészeti táborba küldik, így 1996-ban András is Gödön találta magát. Itt figyelt fel a fafaragásra, s mindjárt át is nyergelt az új műfajra, igyekezve mindent ellesni a népi iparművészektől.

Megálmodott tervek

Egy adag harckocsicsapszegből kitűnő faragószerszámokat csináltatott magának Vajda László tiszaeszlári kovácsmesterrel, s mind „nagyobb” fába vágta a vésőjét. Egyre másra születtek a kopjafák, székelykapuk, bölcsők, mívesen megmunkált tetőtartó oszlopok, vadásztémájú faliképek, népi díszítőmotívumokkal gazdagon teletűzdelt táblák. A legnagyobb darabokat természetesen Sóstóhegyen faragja, de volt arra is példa, hogy egy négy mázsás keresztet a garázsban szorongva készített el.

– Előfordul, hogy a munkából jövet egyenesen itt kötök ki – mesélte, s kiderült az is, hogy a tervezés veszi el a legtöbb időt. – Sok tervemet szó szerint éjszaka álmodtam meg, s utána képes vagyok 12 órán át egyhuzamban faragni. S bár szinte az összes megyei fafaragót ismerem, mindent magam kísérleteztem ki.

A szemfüles szemlélők Dallos András több munkájával is találkozhattak Nyíregyházán – kiállított a Bencs Villában, s ő faragta a papok padját, a piaccsarnok régi díszkapuját, de a Tölgyes csárda bejáratának három tábláját is.

Könyvet ki nem dobunk!

Szinte kivirágzik a keze alatt a dió, a cseresznye vagy a tölgy, már ha meg nem makacsolja magát az anyag. – Merthogy bizony van olyan fa, amelyik nem enged, nehéz vele dolgozni, rosszabbul vezeti a szerszámot – mutatta, milyen az, amikor szinte „előugrik” a téma az anyagból, s milyen, amikor nem.

András mostanság az ecsetet is kezébe vette újra, s ami régiség, azt sem képes az „út szélén” hagyni. Ha lomtalanítást rendeznek, az számára kincsek tárháza, imádja a kerámiát, s azt vallja, hogy aki könyvet a szemétre dob, nagyobb vétségre is képes lehet.

Matyasovszki József


Két keréken ment Párizsig

Nem mondtuk még el Dallos Andrásról, hogy hihetetlen kézügyességét a nagyapjától örökölte. Ért a kőműves- és a vasas szakmához is egy kicsit, dolgozott asztalos mellett, akár egy házat is képes lenne felépíteni, s kitanulta a cukrászmesterséget. A saját két kezével készített magának versenykerékpárt, s 1989-ben a barátjával 14 nap alatt elkerékpározott Párizsig. Oda-vissza több mint négyezer kilométert megtéve, a mester halálának 110. éves jubileuma alkalmából a Fontainebleau-i erdő melletti Barbizonban felkeresték Munkácsy barátjának, Paál Lászlónak az emléktábláját, majd 33 nap távollét után hazakerekeztek.








hirdetés