Fatum-Nyíregyháza – Csütörtökön itt is elkezdődik

Fatum-Nyíregyháza – Csütörtökön itt is elkezdődik
© Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A Fatum-Nyíregyháza a Jászberény ellen kezdi a bajnoki menetelést.

A csabaiak már szerdán jelezték, hogy az előző szezonon kitaposott úton haladnának tovább. A női röplabda Extraliga címvédője Szombathelyen kezdte az új pontvadászatot, mégpedig 3:0-ás győzelemmel. Az ezüstérmes és kupagyőztes Fatum-Nyíregyháza csütörtökön debütál a Continental Arénában, ahol este héttől a Jászberény lesz a vendég. A nyíregyháziak kemény felkészülésen vannak túl.

– Miként azt korábban már többször mondtam, soha nem vagyunk készen – indította a bajnoki rajt előtti beszélgetést Hollósy László, a Fatum-Nyíregyháza vezetőedzője. – Sok munkát tettünk ebbe a nyitómeccsbe és ezt majd bizonyítani kell a pályán is. Nagyon meg­győzően hangzó mondatokat nem szeretnék mondani, a lányokkal is közöltem, hogy minden hétvége – és persze időnként a hét közepe is – egy háború, ilyenkor mindig bizonyítaniuk kell, hogy miért dolgozunk. Nem szavakkal, hanem tettekkel szeretnék bizonyítani. Remélem, a lányok is ennek megfelelően fognak majd teljesíteni.

Mindenki erősödött

– A jászberényiekkel kapcsolatosan el kell mondani, hogy a bajnokság nagyon kiegyenlített lett – folytatta a nyíregyháziak mestere – A kollégákkal is azt beszéltük, hogy a hazai mérkőzések létfontosságúak, az, hogy végül ki hol végez majd a rangsorban, az nagyban függ majd az idegenből elcsent mérkőzésektől. Azt láttuk, hogy mindenki erős lett otthon, minden mérkőzést nagyon komolyan kell venni.

– Nem akarunk kifogásokat keresni, de új igazolások miatt a játék, a csapat összeéréséhez kicsit hosszabb időre van szükség. A bajnokságot a végén kell megnyerni, de az alapokat már most el kell kezdeni lerakni – így Hollósy László.

ML



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés