Fatum-Nyíregyháza – Előny itt, teher ott

A labda a Vasas térfelén, és immár a teher is az ellenfél vállát nyomja
A labda a Vasas térfelén, és immár a teher is az ellenfél vállát nyomja - © Fotó: Janics Attila
Nyíregyháza – Az életéért küzdő Vasas vár hétfőn a Fatumra, amely győzelem esetén kiharcolja az elődöntőbe jutást.


A kupagyőzelem sem kényelmesítette el a Fatum-Nyíregyháza női röplabdacsapatát. A nyírségi öt nappal a sokáig emlékezetes finálét követően az elődöntőbe jutásért kiírt Vasas elleni bajnoki különcsata első összecsapásán 3:0-ra nyertek. Ennek jótékony hatásaként megágyaztak annak a lehetőségnek, hogy a hétfői idegenbeli „visszavágón” lezárják az egyik fél két sikeréig tartó párharcot. – Az egész mérkőzés úgy alakult, ahogy arra számítottam – utalt a pénteken történtekre Hollósy László, a nyíregyháziak szakvezetője. – Jókay Zoltán személyen nagyon tapasztalt, felkészült edző irányítja a Vasast, amely láthatólag nagy ambícióval kezdte a meccset, ráadásul teher rajtunk volt. Az elején nehezebben vettük fel a ritmust, viszont szeretem a pozitív tényezőket kihangsúlyozni, márpedig, azok a játékosok, akik menetközben beszálltak, jelentősen tudtak segíteni. Másrészt a második szett közepétől, amikor taktikai változtatást hajtottunk végre, úgy gondolom, a mi akaratunk érvényesült. Mindenesetre tanulnunk kell ebből a találkozóból. Persze, az lenne a legoptimálisabb, ha minél gyorsabban befejeznénk ezt a feladatot, de abban biztosak vagyunk, az életéért küzdő Vasas vár ránk a folytatásban. Ugyanakkor, ha azzal a mentalitással lépünk pályára, ami mostanában jellemzi a csapatot, és az érkezésünk pillanatában azt sugalljuk, hogy nyerni érkeztünk, sikeresek lehetünk.

KT



Sporthírek






hirdetés